Olvasom Istennek ígéjét Jeremiás próféta könyvéből, a 29 fejezet 11 verséből… „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.”
Szeretett Testvéreim!
Nagyjábol hat héttel vagyunk túl egy, a Nemzet szempontjából sorsfordító parlamenti választáson, és mindössze pár nappal ezelőtt volt A Nemzeti Összetartozás Napja. E két esemény jegyében szeretnék ma Isten Igéjéből az Úr tanácsára figyelni. Különös érzésekkel állok meg Isten előtt. A választásokat követő történések fényében a Nemzeti Összetartozás Napja és annak szükségessége felértékelődik. Ez a nap egyszerre hordoz fájdalmat és reménységet, emlékezést és hálaadást. Emlékeztet egy olyan történelmi sebre, amely százhat év múltán sem tűnt el, és soha nem is fog eltünni a magyar lélekből. (Főleg, ha újból és újból feltépik.)
A nemzeti emlékezet sebei, mint a sebek általában vagy fertőznek, mérgeznek, vagy pedig elkezdenek gyógyulni. A Biblia nem azt tanítja, hogy felejtsük el a fájdalmat, a sebeket. Azt tanítja, hagyjuk Istent, hogy gyógyítsa azokat. Jézus feltámadott testén ott maradtak a szegek helyei. A sebek rámutatnak arra, ami a kereszten történt. De azok a sebek az Úr feltámadása után már nem véreznek többé, hanem a megváltásra, az új életre, a feltámadásra emlékeztetnek.
Amikor Trianonra gondolunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy vérző sebeket lássunk. A keresztyén ember azonban tudja: a múltat ugyan nem lehet megváltoztatni, de a múlt sebeit Krisztus tenyerébe lehet tenni, ahol az, ami eggyé tartozik, ismét eggyé lesz.
Erről tesz bizonyságot 2010 óta a Nemzeti Összteratozás Napja. Korábban a világa szétszóródott magyarság csak emigráns, sőt sokak szemében ellenség volt.
Ez a nap rámutat arra, hogy hálát kell adunk Istenünknek azért, hogy nemzetünk megmaradt, sőt él, virul, szerte a Kárpát-medencében, széles e világban, a diaszpórában. Ma már erősődö nemzetről beszélhetünk, melynek a diaszpóra aktív, pezsgő része. A magyar szív együtt dobban, az összetartozás lángja egyszerre lobban fel. Magyarnak lenni igenis jó!
Ma nem csak egy fájdalmas történelmi eseménye emlékezünk. Isten népe nem hátrafelé néz, hanem előre és elsőroban felfelé. Ma már nem azt a kérdés, hogy mi történt velünk, hanem azt, hogy mi célból történt, és hogy mit üzen nekünk általa az Úr? És az is, hogy mit tanultunk belőle?
Jeremiás próféta olyan embereknek írta levelét, akik veszítettek. Elvesztették hazájukat, egzisztenciájukat. Templomuk és egész életük romokban állt. Eredményeik, megvalósításaik a porba lettek taposva. Jeruzsálem falai leomlottak, a nép jelentős része idegen földre került. Emberileg minden okuk megvolt arra, hogy reménytelennek lássák a jövőt. Ebben a helyzetben szólal meg Isten: „Én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok.”
Isten ma is szól: „Lehet, ti most a veszteséget látjátok, de én látom, sőt készítem a jövőt. Ti a szétszakítottságot látjátok, én közben tenyeremen hordozlak benneteket. Ti azt érzitek, hogy kicsúszott a talaj, hogy felfordult a világ, de az én kezemből nem estetek ki.”
Ez az a hit, amely évszázadokon át megtartotta Isten népét, és ez az a hit, amely a mi drága népünket is megtartotta a történelem viharai között.
Közhelyes kérdés: hogyan maradhattunk meg mindeddig? Nem tudom, kitől származik a mondás: „túléltünk már Tatár dúlást, török dúlást, felszabadúlást!” Emberileg nézve szinte soha nem volt magától értetődő a megmaradásunk. Nos, sok dúláson túl vagyunk, Magyar-dúlás eddig még nem volt, most az is van, de ezt is túl fogja élni a Nemzet.
A 124. zsoltárban ezt írja az Ige: „Ha nem az Úr lett volna velünk…”- A zsoltáros itt nem önmagát dicséri. Nem saját erejét magasztalja. Nem azt mondja: ügyesebbek voltunk másoknál. Hanem azt vallja meg: kizárólag Isten tartott és tart meg bennünket.
Hiszem, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjának legmélyebb üzenete épp ez! Nem pusztán az, hogy mi összetartozunk egymással, – holott sokáig ez sem volt természetes – hanem az, hogy Isten minden ördögi terv ellenére sem hagyott magunkra bennünket. És ez így lesz ezután is!
Amikor összetartozásról beszélünk, nem hallgathatjuk el a mának a kihívásait. Sokunk szívében bizonytalanság, kétség, csalódottság, sőt felháborodottság van. Sokan aggódnak az eddig megvalósításokért. Hogyan tovább? Merre tovább? Vannak, akik úgy érzik, hogy anyaországunk előtt új, és nehéz időszak áll. Mások másként látják ugyanezt. És vannak akik tapsolva, szabad tánccal, és mérges beszólásokkal kezelik az új helyzetet. A közélet megosztott, a vélemények élesen ütköznek.
Keresztyén emberként hiszem: nem engedhetjük, hogy a félelem vagy épp a harag legyen az iránytűnk. A Biblia nem arra tanít, hogy gyűlölettel tekintsünk azokra, akik másként gondolkodnak. Inkább imádkozzunk értük. Főleg, mert pontosan tudjuk, hogy az abszolut igazság létezik, és Őt minden magyarnak meg kell ismernie. Ezért a Szentírás mélyebb vizekre visz bennünket.
Amikor Izráel népe királyt kért magának, azt remélte, hogy egy ember – messiásként – majd megoldja az ország minden problémáját. Nem így sikerült, sőt sokkal több probléma következett. Sámuel próféta sokszor figyelmeztette őket, hogy minden földi hatalomnak vannak korlátai, és hogy a végső bizalom nem embernek, hanem Istennek jár.
Hasonló irányú gondolatot hallunk a Prédikátor könyvéből is: „Jajj neked ország, amelynek királya gyermek… (és vezetői már reggel lakomáznak)” (Prédikátor 10,16)
Ez az ige nem életkorról beszél. Nem arról szól, hogy valaki hány éves. Bibliai értelemben a „gyermek” az éretlenség, a felelőtlenség és az önuralom hiányának képe. A Prédikátor arra figyelmeztet, hogy egy nemzet jövője veszélybe kerül, amikor a hatalom elveszíti bölcsességét, mértékletességét és alázatát, sőt nyilvánosan és gőgösen megtagadja mindezek gyakorlását.
De ez az ige nem csak a vezetőknek szól. A teljes nemzetnek is szól. Mert nemcsak a vezetők lehetnek éretlenek, hanem sajnos a nemzet is. Amikor egy társadalom elfordul az Igétől és az igazságtól, megveti az erényt, a saját élvezetét hajszolja és a saját szubjektív igazságait erölteti; amikor a másként gondolkodó nem testvér vagy honfitárs többé, hanem ellenség; amikor az indulat leuralja az értéket és a valóságot – akkor mindannyian veszítünk. Sokat veszítünk! Azt veszítjük el, ami egy nemzetet erőssé, kivételessé és szabaddá tesz. Mert az Igazság az, aki szabaddá tesz.
A Nemzeti Összetartozás Napja ezért elsősorban arra hív, hogy forduljunk Krisztus – az Igazság felé, hogy vigyázzunk az elért eredményeinkre, és a jővőbe átívelő egységére. Mert lehet egy ország földrajzilag egyben, és mégis lelkében szétszakadt. És lehet egy nemzet országhatárok által szabdalva, mégis lelkileg összetartozó. Mi ilyenné lettünk az elmúlt 16 évben.
A ma kihívása nem az, hogy minden politikai kérdésben mindenkivel egyetértsünk. Ez soha nem is volt így a történelem során. A mi feladatunk az, hogy egymásban továbbra is honfitársat, embert és elsősorban Isten képmását lássuk és láttassuk. Különösen igaz ez Krisztus követőire. Mert számunkra létezik egy még mélyebb és lényegesebb összetartozás.
A Jelenés könyvében János ezt írja: Láttam „Nagy sokaságot, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és törzsből és népből és nyelvből.” (Jel 7,9)
János apostol olyan sokaságot lát a mennyei trón előtt, amely „minden nemzetből és törzsből és népből és nyelvből” való. Ott lesznek magyarok is. Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az Anyaországból és a Diaszpórából. Merem hinni, akarom hinni, hogy jó sokan!
De ott már nem a történelmi sérelmek lesznek a középpontban, hanem a Bárány, aki megváltotta a népeket és nemzeteket! A mennyben sem szűnnek meg a népek, de ezek a népek valamennyien ugyanazt a Bárányt imádják.
A keresztyén ember egyszerre szereti hazáját és építi Isten országát. Imádkozik nemzetéért, felelősen gondolkodik a közéletről, de tudja, hogy végső biztonságát nem emberi vezetők, hanem az élő Isten adja.
Isten Igéje tehát nem csak emlékezésre és kitekintésre szólít, hanem Imádságra. Imádkozunk a mi drága nemzetünkért. Imádkozunk a vezetőkért. Imádkozunk azokért is, akikkel nem értünk egyet és lehet nem szavaztunk rájuk. Akik esetleg makacs gyermekként viselkednek.
Imádkozunk azért, hogy Isten őrizze meg népünket a gyűlölet és a félelem lelkétől de erősítse meg a bőlcsesség lelkét mindannyiunkban, különösképp azokban, akik most is tudják a helyes irányt. Imádkozunk, hogy az Úr adja meg azt Ő minden értelmet felülműló békességet, főleg olyan időkben, melyek dúlást hoznak.
És mindezek mellett hálát adunk azért, hogy a történelem minden vihara ellenére ma is igaz az Úr szava: „Én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok és ez békesség gondolata…hogy kívánatos véget adjak nektek….
Mi nem látjuk a holnapot. Nem tudjuk, milyen próbák várnak még ránk. De tudjuk, hogy az Úr, aki eddig megtartott bennünket, ezután sem hagy el És mi Bebbe bízunk!
A Zsoltárossal valljuk ma is: „Ha nem az Úr lett volna velünk…Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat”. – Nos, ez most sok szempontból valóságnak tűnik. Áradás volt. De tudjuk, minden áradást követ az apadás. És csak az apadás után látszik majd meg igazán, hogy mit sodort el az ár? Az Úr népe azonban tudja, azoknak akik az Istent szeretik, és az Ő végzése szerint elhívottak, azoknak minden a javukra van. Azaz: a rendelt időben minden helyére kerül! „Mert a víz szalad, és csak a kő marad! De a kő marad!” Ámen.
Imádság:
Hálát adunk Neked népünkért, múltunkért és mindazokért, akik előttünk jártak, hitben, hűségben és áldozatvállalásban. Köszönjük, hogy történelmünk örömei és fájdalmai között megtartottad nemzetünket, és hogy ma is összekötsz bennünket határokon, országokon és nemzedékeken át.
Most, az összetartozás lángjának fénye mellett, kérünk, hogy a láng – ami a Szeltlélek jelképe is – emlékeztessen bennünket arra, hogy a valódi egységet nem emberi erő, hanem a Te szereteted és kegyelmed teremti meg. Őrizd meg népünket a megosztottságtól, a gyűlölettől és a közönytől. Adj bölcsességet vezetőinknek, békességet közösségeinknek, és élő hitet mindünknek.
Külön kérjük áldásodat Gróf István főkonzulra, aki családjával egyűtt új útak előtt áll. Köszönjük mindazt a munkát, szeretetet és elkötelezettséget, amellyel a magyar közösséget szolgálta. Kísérd őt és családját életük következő szakaszában is kegyelmeddel és békességeddel.
Ahogyan ez a láng világít, úgy ragyogjon szívünkben a reménység is: hogy Te vagy a múltunk hordozója, a jelenünk őrizője valamint jövőnk Ura és megtartó reménysége, örök támasza. Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
Ámen.