Kedves Testvérek!
Tegnap műszaki gondok miatt nem sikerült megoldani a bibliaóra felvételének elküldését Nektek. Remélhetőleg a jövő héttől megoldódik a probléma és – ha átmenetileg csak virtuálisan is, de – újra együtt lehetünk a bibliaórai igei alkalmak során.
Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: a Korinthusbeliekhez írt második levél 1. részének 12-22. versei.
12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiis ismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.
13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni,
14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján.
15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.
16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.
17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is?
18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”.
19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.
20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.
21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken,
22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
Steinbach József Püspök úr igemagyarázata:
(12) „…Isten kegyelmével jártunk a világban…” (2Korinthus 1,12–22)
Mivel dicsekedhetünk?
Isten kegyelmével dicsekedhetünk. Minden kegyelem. Ez a kegyelem éltet, ez a kegyelem üdvözít, ez a kegyelem teszi áldottan értelmessé és teljessé a földi életet, az Úr által „itt” kijelölt időben. Ez a kegyelem adja a hitet, és ez a kegyelem érleli a hitünket, ahogy telik földi életünk ideje, miközben egyre inkább belátjuk, hogy egyetlen lehetőségünk van: hűséggel tesszük az Úrtól kapott dolgunkat, miközben egyre inkább ráhagyatkozunk erre a megtartó, megváltó kegyelemre (12–14).
Lenyűgözve nézem a mai fiatalokat. Felnőttek a jólétben. Szépek, okosak, tehetségesek, már egyetemistaként bejárták a világot, tapasztaltak, nyelveket beszélnek, és káprázik bennük az öntudat, amelyben még a hit is egy produktuma a saját képességeiknek. Mindegyikük felfedezi, hogy ő maga éppen mivel dicsekedhet. Emberileg jogos is a dicsekvésük. A napokban egy nemzetközi konferenciát kellett megnyitnom, ahol a neves szakemberek mellett egy fiatalember is megszólalt a témában. Mindenben tökéletes volt és egyben félelmetes, mert hiányzott belőle az Isten kegyelmének ismerete.
Pedig önmagában milyen bizonytalan az emberi élet, milyen labilis az emberi bölcsesség, mennyire ingatag és érdekvezérelt minden emberi vélemény: „igenünk” ugyanabban a témában, a helyzet változásával máskor „nem”. Isten kegyelme: Jézus Krisztus, aki igent és áment mondott a mi bizonytalan és halandó életünkre (15–20).
Egyedül ez a kegyelem biztos, egyedül az Isten kegyelmére való ráhagyatkozás tesz bennünket szilárddá. Olyan ez, mint amikor kilépek egy teraszra, elém tárul a gyönyörű panoráma, és hirtelen el is feledkeztem arról, hogy az erkély hordoz, amely roppant oszlopokon nyugszik. Szilárdságom, eredményeim, távlataim nem tőlem vannak, hanem Isten megtartó, hordozó kegyelmének ajándékai (1,21–24).
Isten kegyelmével dicsekedhetünk (12). Aki pedig látja az Isten kegyelmét, az tud másokkal is dicsekedni, ugyanakkor az ilyen ember képes a saját élete Istentől kapott értelmét is hálaadó dicsekvéssel felfedezni (14).
465. dicséret: Szelíd szemed, Úr Jézus…
Áldás, békesség!
Hegedűs Lóránt