Napi ige és dicséret (2022. augusztus 4.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 13. részének 1. verse:

A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.

Rácz Ervin lelkipásztor (Erdőd) gondolatai:

Eléggé sablonos igének tűnik ez, hiszen a szeretetről megannyi prédikációt hallottunk már. Azonban a lábmosás történetéből először is kiderül az, hogy a szeretet tett.Nemcsak szépen hangzó szó, nemcsak illem, nemcsak látszat. Jézus bizonyságot tett arról, hogy Ő azért jött, hogy Ő szolgáljon másokért. Vesz egy edénybe vizet, fog egy törölközőt, leguggol és elkezdi mosni a tanítványok lábát. Döbbent csönd támad, mert olyan szokatlan az egész, példátlan. Elképesztő cselekedet a Menny és Föld Urától, pláne akkor, hogyha megnézzük, hogy kik voltak azok, akiket Ő megmosott, mert szerette őket. Nemcsak a kedves Jánost, nemcsak a figyelmes Andrást, aki mindig észrevette, mit lehet tenni másokért, nemcsak a gondolkozó Fülöpöt, hanem szerette Pétert is, aki még ezen az éjszakán esküvel letagadta, hogy valaha ismerte Jézust, Pétert, aki mindig különbnek érezte magát a többinél. Szerette Júdást, aki már zsebre tette az árulásért járó vérpénzt. Szerette őket személyválogatás nélkül és feltétel nélkül, mindvégig.

Az a kérdés, amire jó lenne, ha ma Isten előtt őszintén, becsületesen válaszolnánk, hogy vajon szeretjük-e igazán legalább azokat, akik között élnünk kell, akik közé Isten letett minket? Gondoskodunk-e az öregeinkről, segítünk-e gyermekeinknek a tiszta növekedésben, gondot viselünk-e házastársunkról, vagy segítünk-e neki, ahogy azt egykor megfogadtuk, odafigyelünk-e ma egymásra, barátainkra, munkatársainkra… Lehet, hogy életet mentünk.

395. dicséret: Isten szívén megpihenve…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?