Kedves Testvérek!
Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás próféta könyve 6. részének 8. verse:
Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
Oswald Chambers gondolatai:
Isten hívásáról beszélve hajlandóak vagyunk elfelejteni a legfontosabbat: annak az Egyetlennek a természetét, aki hív. Hívnak a tengerek, a hegyek, a nagy jégmezők is, csak kevesen hallják meg. A hívás kifejezi a hívó természetét, és mi csak akkor értjük meg a hívást, ha bennünk is ugyanaz a természet van. Isten hívása az Ő természetét fejezi ki – nem a miénket. Ő gondoskodott arról, hogy hívásának sok kis hanghulláma rezdüljön meg felénk és ezeket rajtunk kívül senki más nem foghatja fel. Így jut el hozzánk az Ő hangja bizonyos egyéni ügyekben is, ilyenkor nincs értelme, hogy másokat kérdezgessünk. Meg kell őríznünk ezt a mély egybekapcsolódást Isten és a saját lelkünk között.
Isten hívása nem az én természetem visszhangja: figyelembe se veszi hajlamaimat és vérmérsékletemet. Amíg adottságaimmal tanácskozom, mérlegelve, hogy mire is volnék alkalmas, addig sohasem fogom meghallani Isten hívását. Csak amikor vele kapcsolatba jutottam, akkor vagyok abban az állapotban, amiben Ézsaiás volt. Ézsaiás a félelmetes válságon át annyira összehangolódott Istennel, hogy megrendült lelke fel tudta fogni Isten szavát. Közülünk a legtöbben csak saját hangunkra fülelünk, ezért nem hallhatjuk meg, amit Isten mond. Alaposan meg kell változnunk ahhoz, hogy bejuthassunk Isten hívásának hang-zónájába.
236. dicséret: Mindenek meghallják és jól megtanulják…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu