Napi ige és dicséret (2022. december 23.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 1. részének 9. verse:

Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.

Király Lajos lelkipásztor (Batiz) gondolatai:

János evangélista nem a karácsonyi történettel kezdi könyvét, hanem annak lelki történésével, azaz míg mások egy kis gyermek születését látják, addig ő elmondja, hogy mi is történt valójában. A lényeget summázza. Nem hiába, a negyedik evangéliumnak a szimbóluma a sas, mely átlátja a magaslati távlatokból az egészet és a dolgok közötti lényegi összefüggéseket. A kilencedik vers azt mondja, hogy Jézus az igazi világosság, aki különleges fényt hozott erre a világra. Ez olyan világosság, mely az élet hordozója, ezért kapcsolódik össze az előző igékben az élet és a világosság fogalma. Világosság nélkül tehát nincs élet. A világ teremtése is azzal a mondattal kezdődik, hogy “Legyen világosság”, – mintha Isten azt mondaná: Legyen élet! Az Ige Krisztusról azt mondja, hogy világosság; azaz élet. Később Jézus is hasonlóképpen szól magáról: “Én vagyok a világ világossága” (8,12). De ugyanakkor az is megfogalmazódik az Igében, hogy ez a Világosság “megvilágosít minden embert”. A mai világban élő ember előtt két lehetőség van: sötétségben vagy világosságban élni. Krisztus mellett láthatjuk meg, hogy eddig milyen sötétségben éltünk. Ő az, aki “megvilágosíthatja” életedet, aki a “halál árnyékának völgyébe” is fényt tud bocsátani, aki TÉGED is a világosság fiává emelhet, hogy te is másokat Őhozzá emelhess. Hisz Petőfitől tudjuk, hogy “Sötét a bánya, de égnek benne mécsek.” 

Kapcsold fel a “mécsest”! Világosságot!

301. dicséret: Új világosság jelenék…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu