Napi ige és dicséret (2022. november 16.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 8. részének 58. verse:

Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.

Rácz Ervin lelkipásztor (Erdőd) gondolatai:

A 8. rész végén azt látjuk, hogy heves vitába keverednek a zsidók Jézussal. Vádolják Őt azzal, hogy ördög van benne, hogy samaritánus (ellenség). Érdekes elolvasni ezt a pár verset, már csak azért is, hogy lássuk és észrevegyük, hogyan vitatkozik a tudatlan ember: mondhat a másik vitázó fél bármit, ő ugyanazt hajtogatja megállás nélkül. Nem is akarja a másikat meghallgatni, mert csak ő az okos, ő a jó, és már tanulni sem akar. Mit tegyünk az ilyenekkel? Imádkozni kell értük!  És ha visszagondolva magunkra ismerünk, jó bűnbánatot tartani és elgondolkodni azon, hogy valaki tudja mit beszél, és van, aki beszél amit tud. Mi tartozzunk az előbbiek közé! 

A fenti Ige nyelvtanilag nem helyes, azonban ennek így van fontos üzenete. A múlt időben is a jelen időt használja Jézus, mert előtte ezer esztendő olyan, mint a tegnapi napnak az elmúlása, vagy mint egy őrjárásnyi idő éjjel. Ő nem az időben van, az idő van Őbenne.

Az égő csipkebokornál elhangzott Isten neve: VAGYOK. Vagyok, aki voltam, vagyok, aki vagyok és vagyok aki leszek. Nem bizonyítani akarja itt a létét Isten, hanem azt akarja ma neked is mondani: Én veled VAGYOK mindenkor. Ő az út, az igazság és az élet.

265. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu