Napi ige és dicséret (2022. szeptember 20.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 33-36. versei:

33, A ki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.
34, Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.
35, Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent.
36, A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

Nagy Erika lelkipásztor (Sárközújlak) gondolatai:

Isten elküldte Fiát ebbe a világba. Nem azért, hogy kárhoztassa, hogy bűneiért megbüntesse, hanem azért, hogy megtartsa. Minden ember életének a fordulópontja az, hogyan viszonyul Jézus Krisztushoz. 

A Jézus Krisztusban való megtartás nem egy lehetőség a sok közül, hanem az egyetlen lehetőség. “Nincs senki másban üdvösség, mert nem adatott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene megtartatnunk.” (ApCsel 4,12)

A legnagyobb Úr szolgált. Nem hatalmaskodott, nem fuvalkodott fel, nem kereste a maga hasznát. Ezt látta az Atyánál és erről tett bizonyságot.

Az Ige azt mondja, hogy aki az Ő bizonyságtételét elfogadja az megpecsételte, hogy az Isten igaz. És aki nem, azon Isten haragja marad, és az hazuggá tette őt.

Egy igehirdetőnek azt mondták: “Nézze, amiket mondott Jézusról, az nagyszerű. De én nem tudom elhinni, hogy Ő az én életemet is megoldaná és ilyen egyszerű lenne az üdvösség”. A válasz így hangzott: “Akkor jelentse ki itt előttünk, hogy az Isten hazudik!” Az ember így kiáltott fel: “Nem, én azt nem mondtam!” De ezt gondolta! Talán sokan így gondolkodnak Istenről. Aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az szereti a sötétséget és a bűnt, és nem akar tőle megválni. De ők is átélhetik azt a csodát, amit Saul is átélt, és Pállá lehetnek.

Ő gyújtson világosságot a szívünkben, mert nem azért jött, hogy kárhoztasson,, hanem, hogy megtartson.

227. dicséret: A mi szívünk csak te hozzád, Jézus…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?