Napi ige és dicséret (2023. december 7.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai ószövetségi igénk: Sámuel második könyve 16. részének 11.b verse:

Hagyjátok, hadd ócsároljon, hiszen az Úr parancsolta neki.

dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai: 

Van meleg düh, amely kifelé robban, és hideg düh, amely befelé. A lélek ezt a hideg dühöt „befagyasztja”, és mintegy „mirelit”-dühként süllyeszti magába. Ám kiderült, hogy akár évek múltán is, sajátos külső behatásra, vagy belső, lelki hullámzásra ez a düh nemcsak felolvadhat, hanem égő gyűlöletté, tehát meleg dühvé válhat, és ha ez kifröccsen, éget, mint a vitriol. De ez a folyamat halálos fáradtságként is jelentkezhet. Különösen a visszafojtási szakaszban.

Egy nyugdíjba vonult, egykor magas állású férfinak egy volt beosztottja meleg dühvel „beolvasott” – akkor már merte és tehette. Ő, a sértett a magáét befagyasztotta. Ám idővel az benne olvadni, majd fortyogni kezdett, és visszafogása halálos fáradtsággal járt. Bibliaforgató ember lévén akkor olvasta Sámuel második könyvéből a fia, Absolon elől menekülő, „lebukott” Dávid király történetét, akit – ebben az állapotában – egy Sémei nevű alattvalója kegyetlenül szidalmazott. Amikor Dávid király egyik testőre le akarta Sémei fejét csapni, a király legyintett és csak ennyit mondott katonájának: „hadd ócsároljon.”

Ez a történet megrendítette és így mondta el: – Dávid tanított meg a rágalmakra legyinteni. Hetek alatt megszünt halálos fáradtság-érzésem is. 

Míg hallgattam, egy nagy öregünk jutott az eszembe, akit az ötvenes évek száműzetésében meglátogattam. Egy alkalommal szóba került valaki, aki gyűlölte őt és ott gyalázta, ahol csak tudta. Amikor erre céloztam, csak legyintett. Megkérdeztem, hogy megbocsátott-e az illetőnek? Sokáig hallgatott, aztán a bölcs vének derűjével ezt mondta: – Tudod, ha valakinek egészen megbocsátok, azt egészen el is felejtem. Őt magát is. Aztán mosolyogva tette hozzá: – Lehet, hogy ez az én bosszúm.

265. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu