
Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 16. verse:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Olvastam valahol, hogy amikor Londonban felállították az úgynevezett “Kleopátra tűjét”, azt a csodálatosan szép, háromezer éves gránit obeliszket, amely alatt egykor a fáraók sétálgattak és amit Mózes is megcsodálhatott, amikor 1878-ban felállították; a talapzata alá helyezték a huszadik század üdvözletét – az ötvenedik századnak.
Nem érdektelen, hogy mit tettek az üregbe!
Néhány pénzérmét, különböző súlyokat, mérőeszközöket, gyermekjátékokat, a londoni telefonkönyvet, egy köteg újságot, tizenkét női arcképet, egy csomag hajtűt, pipere cikkeket, egy borotvát, egy irattekercsen az obeliszk feliratának angol fordítását – és a 250 legismertebb nyelven egy bibliai igét, mintegy üzenetképpen az ötvenedik század számára.
Ez az ige pedig az evangéliumok evangéliuma volt. Mert ebben az egyetlenegy igében benne van: ki az Isten, miért jött Jézus – és kikhez jött.
Hadd tudja ezt az 50. század embere is!
398. dicséret: Úr lesz a Jézus mindenütt…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu