Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 20. részének 8. verse:
Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát, és hisz vala.
Fodor Lajos lelkipásztor (Halmi) gondolatai:
A húsvéti sírhoz mindenki viszi a maga természetét és temperamentumát. Mária Magdaléna asszonyi fájdalmát és kegyeletét. Ő annyit lát, hogy a „kő elvétetett a sírról”. Simon Péter és János a Krisztushoz való ragaszkodását, szeretetét, megbecsülését. Ezért kezdenek el hirtelen mindketten futni a sír felé, amikor csak annyit hallanak, hogy az Úr nincs a sírban. Nem várnak rá magyarázatot, nem tétováznak, nem kérdeznek vissza, nem faggatóznak; elkezdenek futni a sír felé. Valóságos versenyfutás alakul ki a két tanítvány között, János szilajabb ebben a versenyben, mint társa. Amikor János odaér a sírhoz, megtorpan, nem mer bemenni a sírba, csak kívülről szemlélődik. Péter viszont bemegy, mindketten ugyanazt látják: példás rendet hagyott maga után a feltámadott, nem sietett, arra is volt ideje, hogy egy helyre tegye temetkezési kellékeit. János, miután bement a sírba és ugyanazt látta mint Péter; „hisz vala”. A feltámadott Jézus nem azt várja el tőlünk, hogy teljesen vetkőzzünk ki önmagunkból és úgy higgyünk Benne. Engedi, hogy mindenki a saját természete szerint viszonyuljon a Feltámadotthoz és a feltámadás tényéhez. Sokunknak nehezebben megy, állandóan a múltat idézzük vissza, keservesen gyötrődünk legközelebbi halott szeretteinkre gondolva. Másoknak talán könnyebb…
Túl az érzelmi és értelmi szálakon, higgyünk Benne!
357. dicséret: Jézus, én bizodalmam…
Áldás, békesség: Hegedűs Loránt
A kép forrása:
hvg.hu