Kedves Testvérek!
Mai ószövetségi igénk: Példabeszédek könyve 28. részének 10. verse:
Aki a becsületeseket rossz útra csábítja, maga esik a verembe, de a feddhetetlenekre szép örökség vár.
Charles Haddon Spurgeon gondolatai:
A Példabeszédek könyve ígéretek könyve is. Az ígéreteknek közmondásokká kellene válniuk Isten népe között. Itt egy igen kegyelemteljes ígérettel van dolgunk. Megszoktuk, hogy úgy gondolunk a jó dolgokra, mint amiknek csupán várományosai vagyunk. Ezen Ige alapján már most birtokosai lehetünk az örökségnek.
Ellenségeink minden csalárdsága sem lehet romlásunkra: ők maguk esnek majd a nekünk ásott verembe. Örökségünk annyira biztos, hogy nem veszíthetjük el, sem el nem téveszthetjük a feléje vezető utat.
Mi a miénk már most? A nyugodt lelkiismeret a Krisztus drága vére által, Isten irántunk való szeretete, amely változhatatlan. Az imádság lehetősége, amely által minden szükségünkben erőt nyerünk Istentől. Miénk Isten gondviselése, minket szolgálnak Isten angyalai és mindenek felett pedig Isten Lelke lakozik bennünk. Mindez valóban a miénk. „…akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek” (1Kor 3,22). Miénk az Úr Jézus. Miénk a Szentháromság a maga egységében. Halleluja! Ne siránkozzunk, ne fukarkodjunk, ne sajnáltassuk magunkat, ne jajgassunk, ne panaszkodjunk, hiszen ilyen drága kincseink vannak! Éljünk Istennek, és örvendezzünk benne egész napon át. Ehhez fogadjuk el a Szentlélek segítségét!
27. zsoltár: Az Úr Isten az én világosságom…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu

