Lekció: 2 Timóteus 2, 1-13.
Alapige: 2 Timóteus 2, 1-3, 10-13.
Kedves Testvéreim!
Karácsony ünnepe, Megváltónk születésének ünnepe mindig december 25-ére esik függetlenül attól, hogy a hétnek melyik napja van egy adott évben akkor. Az előtte való négy vasárnap neve adventi vasárnap, amelyeket számozással jelzünk, így van advent első, második, harmadik és negyedik vasárnapja, és ezek naptári megjelenése is december 25-éhez igazodik. Legkorábban november 27-én lehet advent első vasárnapja, legkésőbben december 3-án. Az adventi vasárnap elnevezés a latin adventus Domini = az Úr eljövetele elnevezésből rövidült. A magyar református egyház advent első vasárnapjától számítja a karácsonyi ünnepkört böjtfő vasárnapig, ami már a húsvéti ünnepkör kezdő időpontja. Advent első vasárnapján úrvacsoraosztás szokott lenni.
Minden esztendőben adventkor különös szeretettel és hálával emlékezünk az Úr első eljövetelére, amit a betlehemi istállóban történt emberré születése emlékére ülünk, és emlékezünk ígéretére, amelyben második eljövetelét ígérte. Ez a második eljövetel nem alázatos formában fog megtörténni, hanem a világ uraként, aki az Atyával és a Szentlélekkel ítél a világ felett, újjá teremti a világot és ítél elevenek és holtukból feltámadottak felett. Az üdvözültek a mennyországban Isten közelében, a kárhozottak Istentől örökre elzártan a pokolban élik örök életüket. A keresztyén ember egész élete erre a második adventre irányuljon, amire a karácsony előtti advent csupán emlékeztető legyen.
Ezen a vasárnapon Pál apostol végrendeletének egy részletéből tanuljuk meg, hogyan kell élnünk, amíg Krisztus Urunk második eljövetelére várunk. Második római fogságából írta Timóteusnak levelét Pál. Nem a felmentő ítéletét várta, mint első fogsága idején, amelyről az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben olvasunk, hanem a halálosat. Arra készült, hogy halálával pecsételje meg a feltámadott Krisztusba vetett hitét és a Krisztusról szóló bizonyságtételét. Timóteushoz írott eme második levele lelki végrendelet. A halálra készülő lelki atya felelősségtudatával látja el Timóteust tanácsaival. Az igazi végrendelet nem bőbeszédű. Pál is tömören ír, kevés szóval sokat. A legfontosabb Pálnak, hogy az evangélium hirdetése folytatódjék.
A végrendeletet tiszteletben kell tartani és teljesíteni illik. Figyeljünk tanítására, hogy hűségesen követhessük azt.
Erősödjünk meg a kegyelemben, hogy az evangélium hirdetése folyamatos legyen.
„Te azért, fiam, erősödj meg a kegyelem által Krisztus Jézusban. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasok lesznek.” Ez Pál apostol végrendeletének hozzánk szóló első üzenete mára.
Amíg Krisztus vissza nem jön, addig az evangéliumnak, vagyis a Krisztus által történt megváltásnak a jó hírének hirdettetnie kell. Az egyházra azért van szükség, hogy az evangéliumot sokféle módon hirdesse. Ne csupán szóval, hanem tettekkel, a szeretet, a könyörület, a békesség cselekedeteivel, a kiegyensúlyozott, boldog élet vonzó példájával hasson a világra és vezesse Krisztushoz azt.
Pálnak fő gondja volt az evangélium hirdetésének megszervezése. Legyen folyamatos az. Ahogyan ő továbbadta a Krisztus szabadító tettének örömhírét sokaknak, köztük Timóteusnak is, úgy adja azt tovább Timóteus is arra alkalmas embereknek, akik aztán maguk is képesek lesznek erre a szolgálatra. Ehhez kell Timóteusnak megerősödnie a kegyelemben. Korunkban minél több hitre jutott református emberre van szükség, olyanokra, akik minél alaposabb ismereteket szereznek arról, amit a Szentírás a mai világ embereinek üzen, mert ez az élet üzenete. Péter apostol úgy írja ezt második levelében, hogy „a ti hitetek mellé ragaszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt.”. (2Pét 1, 5.)
Imádkozzunk a kegyelemben való megerősítésért, hogy egymás hite által épülve a Szentlélek vezetésével az evangélium hirdettessék a mi időnkben és az utánunk következőkben, amíg csak Krisztus dicsőségesen vissza nem jön.
Vállaljuk az evangéliumért Krisztus jó katonáiként a szolgálatot, még ha szenvedés is jár vele. „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” Ez alapigénk második nagy üzenete.
Isten igéje soha sem álltatja az embert hamis reményekkel. Pál őszintén feltárja, hogy az evangélium hirdetése közben szenvedésben is lesz része a keresztyén embernek. Az evangélium hirdetése nem mindig és nem mindenütt jár együtt egyforma mértékű fáradsággal és szenvedéssel. De a legbékésebb korban is adódik lelki gyötrelem, testi fáradság, a megbecsülés hiánya, gúny az evangélium hirdetése miatt.
Pál korában véres keresztyénüldözés volt. Néró császár börtönében a mártírhalálra várva írta Pál e sorokat. Nem is várt hiába. Néró kivégeztette hitéért. Az apostol elszántan vállalta a halált és arra buzdította Timóteust és az eljövendő idők keresztyéneit, hogy kegyelemben megerősödve vállaljanak mindent Krisztus evangéliumáért. Jézus Krisztus jó katonáiként szolgáljanak. A sportoló, a földműves és a katona példájával is ugyanezt világítja meg Pál. Az nyer a versenyen, aki szabályszerűen versenyez. A földművesnek is megvan a jutalma, mert elsőnek részesül a föld terméséből. A katona is elnyeri parancsnoka elismerését, ha hűségesen és állhatatosan teljesíti kötelességét.
A katona szolgálata fáradságos és veszélyes, sebeket lehet benne kapni, sőt életét is vesztheti. A sportolók közül sem nyer mindenki, aki becsületesen és kitartóan küzd. A földművesről, vagy kertészről is szakad a veríték, mégis adódhatik olyan eset, hogy azt kell látni, hogy hiába fáradozott. 1981-ben jó vegyes istállótrágyával és a szükséges mértékű vegyes műtrágyával dolgoztam be kiskertünket. Gonddal lett megmetszve tavasszal. Permetezést is kapott, amikor csak kellett. A dudvát is kiirtotta a kapa. Olyan termés ígérkezett, hogy készítettem a karókat a golden spur almafákhoz, nehogy leszakadjanak ágai, ha az a sok alma nőni kezd rajtuk. És 1982. július 7-én jött egy iszonyatos jégverés és megpocsékolta a kertet. Isten kegyelme, hogy azért lett valami termés, de nem szakadtak le az ágak karózás nélkül sem. Ami termett, az sem gyönyörködtette a szemet. Fáradságos és kockázatos a kertész és a földműves munkája.
Az idei, 2022. év nyarán olyan szárazság volt,, amilyenre 121 év óta nem volt példa. Nem beszélve arról, hogy 2020. március 4-e óta dühöngő Covid-19 világjárvány érte el hazánkat, amely olykor szinte megbénította az életet és sokaknak okozott nagy szenvedést, nem keveseknek halált. A járvány megszelídülve bár, de még most is jelen van. Ez év február 24-én, jégtörő Mátyás napján kitört az orosz-ukrán háború, ami még most is tart és az Európai Unió oktalan intézkedései miatt, majdnem padlóra küldte a gazdaságot. Hazánk nagy erőfeszítéssel még sikeresen kimaradt a háborúból, de eddig már érkezett hozzánk Ukrajnából több mint egy millió menekült, küldtünk fegyverek kivételével megszámlálhatatlan értékű humanitárius segélyt Ukrajnának. Az energiaválság lehetősége fenyeget bennünket is. Minden okunk megvan, hogy ezen az adventen kitartó, forró imádsággal kérjük a győzedelmes Krisztus segítségét.
Isten lelki kertjében is vannak viharos, jégveréses időszakok. A keresztyén embernek abban kell munkálkodnia, vannak benne szép eredményt, képletesen szólva bőséges termést hozó korszakok, de jégverések is. A kudarcokat, megpróbáltatásokat csak akkor bírjuk elviselni, ha kegyelemben megerősödünk. A kudarcokkal, próbatételekkel viszont megacéloz bennünket az Úr. Megtanít kegyelmét becsülni, a jóért kétszeresen hálát adni, a rosszat pedig lázadozás nélkül elviselni. A munkának azonban folynia kell tovább. 1982 őszén új gyümölcsfa csemetéket ültettem, mert reménykedtem a majdani termésben. Az Úr szőlőjében is szüntelenül és reménységgel telve kell munkálkodnunk. Nyugat-Európában a keresztyénség léte forog kockán, százával zárják be a keresztyén templomokat, a bevándorolt muzulmánok száma lavinaszerűen nő, templomaik gomba módjára nőnek ki a földből. Ez a veszély hazánkat is fenyegeti. Imádkozni és dolgozni kell azért, hogy keresztyénségünk, nemzetünk megmeneküljön.
Krisztus visszajövetelekor megjutalmazza hű katonáit, szőlőskertje lankadatlan munkásait. Ez alapigénk harmadik nagy üzenete.Timóteusnakazért kellett Krisztus Jézus jó katonájaként szolgálnia és ilyen szolgálatba állítania másokat, s ezért szolgáltak őseink és utódaik, mi is, mert Krisztus visszajön. A diadalmasan visszajövő Úr pedig számon kér, ítél eleveneket és holtakat.
Advent áldott idejét élve túláradó örömmel és nagy felelősséggel fogadjuk alapigénk végső tanítását. Most, amikor az első karácsonykor megjelent isteni kegyelemért hálaadó ünnepre készülünk, akkor alapigénk egy másik adventre, azaz eljövetelre figyelmeztet bennünket. Ez a másik advent nincs naptárhoz kötve. Nem az év egy részét, hanem egész életünket töltse be az erre az eljövetelre készülés. Az Úr Jézus dicsőséges visszajövetelének várása ez.
Azért kell kegyelemben megerősödve, hűségesen szolgálnunk Krisztus, mert Ő visszajön és számon kér. Számon kéri, hogy vajon hűek voltunk-e a szeretet gyakorlásában. Számon kéri azokat a könnyeket, amelyeket nem töröltünk le, azokat a szükségben szenvedőket, akiken nem segítettünk, noha megtehettünk volna és végül azoknak a lelkét, aki miattunk nem fogadták el Urunk kegyelmét. Ám a mi ítélő Urunk igazságos és megemlékezik hűséges szolgálatunkról. Ha hűségesen szolgáltunk, akkor maga mellé emel, mint jó katonáit, „ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.” Ámen.
Dr. Csohány János
A kép forrása:
erdely.ma