Isten örök vágya, hogy gyermekeivel együtt lakozzék. Az Édenben még személyesen érintkezhettek Teremtőjükkel az ősszülők, de a bűn elkövetése után nem láthatták többé színről-színre az Igazság Urát. Az igazi szeretet azonban „soha el nem fogy” /l.Kor.13:8/, – így Istené sem változott vagy csökkent a bűnös ember iránt.
Jelképekkel adta tudtukra, hogy közvetlenül nem érintkezhet velük a bűn miatt, de mégis „velük van” /Ézsaiás 7:14/.
Egy elkülönített helyen sátrat készíttetett, hogy népével együtt lakozhasson. Ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy az elesett ember társa, vezetője, szabadítója szeretne lenni.