„Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk” /Szent Pál apostol levele Rómába 10:10/

Magyar Testvéreim!

Századok alatt sok szegény embernek volt életében egyetlen vigasza és reménye, hogy Isten előtt egyenlőek vagyunk születésünk jogán és halálunk okán.
A világ igaztalansága verte sorsának napjait, és a templomok hűvösének árnyékában remegő kis gyertyalángok feledtették vele a rögöt. Nem értette a latin liturgiát, de misztikus varázsával mégis tudott azonosulni. Ott volt valaki, aki igazán senkinek sem volt fontos.
Nem igazán szeretett az urak dolgába avatkozni, így hát mikor új világ következett a reformációval, boldogan és vitézül énekelte édes anyanyelvén a zsoltárokat.
Nyilvánvalóvá lesz számára Isten szuverenitásának legelső attributuma: a SZABADSÁG!
A kegyelmi kiválasztásban Istent nem köti senki. A Hóreben azt mondta Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok, könyörülök, akin könyörülök”! – „Tehát sem nem azé aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”
Emily Bronte az Üvöltő szelek 28 évet élt világhírű írónője leírja, hogy lelkipásztor édesapja hogyan nevelte egyedül nélkülözésekkel telve négy testvérével a hideg Közép-Angliában. Két istentisztelet között holtan találta egyetlen fiát a nyomorúságos parókián, de volt lelki ereje megtartani a második szolgálatot is.
„A halottak minden emléke értékes marad, ha jelentettek valamit számunkra életünkben” (Emily Bronte)
Minden emlék felszakadt Szendrey Ignác lelkében, mikor Keszthelyről felment Pestre. Erőt vett magán Festetics gróf büszke gazdatisztje, legyőzte óemberét, régi makacsságát, és vésőt fogott kezébe. Már nem haragudott Petrovics István és Hrúz Mária fékezhetetlen fiára, a nemzet üstökösére, vejére, szépséges leánya elrablójára. Nem sírkertet mért mint Ady édesapjával Érmindszenten, hanem a Fiumei-temető nemzeti Pantheonjában véste a neveket! Itt nyugszik:

Petrovics István
Hrúz Mária
Petőfiné Szendrey Júlia

Juhász Gyula: Temető. Olvassuk el zseniális költőnk e mély versét!

A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila őszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.

Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Előtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az ősi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant előtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetőkbe
S az őszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.
(Juhász Gyula)

„Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.”
(Ady Endre)

Az apostol prófétai hitvallása mindent felül írt, mert semmit nem szeretett volna jobban, mint szívvel hinni, és szájjal vallást tenni, mert üdvösségünk záloga a tét.
Nem baj, hogy Júlia már régen nem volt Petőfiné, nem baj, hogy boros éjszakák után pogány tüzek lobogtak Adyban, nem baj, hogy Csokonait nem szerette az egyház, mert meg van írva:
„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”

Nagy László: Én fekszem itt. Előadó Bódi László Cipő Hallgassuk keveset idézett nagy költőnk szép művét!

K. Barth azt mondja, hogy Isten ítéleteiben is kegyelmes. Mindig vár. Fáraóra, hogy ne sújtsa 10 csapás, engedetlen királyaira, hogy ne rakjanak Baal-szobrokat a templomba, apostolaira, hogy ne versengjenek egymással, egyházára, hogy ne a politika kegyeit keresse, hanem hogy Őt szolgálja!
A Jézus Krisztusról szóló isteni üzenet az evangélium. Olyan nyilvánvaló, eget-földet betöltő tünemény, mint a csillagok és planéták beszéde, amelyről a 19. Zsoltár énekel.
Nem lehet azt mondani, hallotta, de nem értette meg. Mózest is értette mindenki, pogány és zsidó egyaránt. Ézsaiás mondja ki a megdöbbentő igazságot: Izrael engedetlen és ellenmondó nép lett. Minden megvolt az aranyláncból, csak egy szem hiányzott: Izrael nem hitt Krisztusnak, nem hitt a róla szóló igének, üldözte életében és halálra adta.

Október 31. Reformáció emlékünnepe
November 1. Mindenszentek ünnepe
November 2. Halottak napja

Az Igéből nyert igazság útján járva látnunk kell a hit útját, beszélnünk kell Isten nagyságos dolgairól e megbetegített világban, az üdvösség látására tanítani kell.
Büszkék lehetünk arra, hogy az egyháznak mi adtuk a legtöbb szentet és boldogot. Mutatja népünk régi erkölcsét, tiszta becsületét, rendíthetetlen helytállását.
Figyelmeztetett egy tudós lelkész a mához szólva:
„Vigyázzunk, a halottaink emléke, megbecsülése, tisztelete ne váljon egyfajta temetői kultusszá, divattá.
Ne azon versengjünk, hogy ki milyen emlékművet emel a sírok fölé, hanem életében szeressük felebarátainkat, míg nem késő.”
József Attila Kései sirató c. verse nagy iskolája a ma gátlástalan pénzéhségének e szent területen is.

Angyaloknak nagyságos Asszonya. Hallgassuk meg a művet Balázs Zoltán kántor szolgálatával!

Temetőket járva sok mindent elárul múltunkról és jelenünkről. Kövek, kopjafák, keresztek, idézetek, felíratok szólítják az Lászlóélőket, őrzik a holtakat, hol a Hold nem fogy, s nem telik.
Belme László atyánkfia 1940-ben született, és élete második évében, vagyis 1942 nyarán elvitték 33 éves édesapját a Don-kanyarba meghalni a hazáért.
Szokványos sors, – mondhatnánk – hogy jéghideg földben fázik a csont 1943 januárjától, miközben idehaza a gond égette a családot egy életen át.
A 33 éves apa soha több nem láthatta 2 évesen itt hagyott kisfiát, az pedig édesapját, a sírkő montázsán ölelkezik össze életük végérvényesen. Magyar sors.
Tekintsük meg a sírkő fotóját!Temetőket járva sok mindent elárul múltunkról és jelenünkről. Kövek, kopjafák, keresztek, idézetek, felíratok szólítják az Lászlóélőket, őrzik a holtakat, hol a Hold nem fogy, s nem telik.
Belme László atyánkfia 1940-ben született, és élete második évében, vagyis 1942 nyarán elvitték 33 éves édesapját a Don-kanyarba meghalni a hazáért.
Szokványos sors, – mondhatnánk – hogy jéghideg földben fázik a csont 1943 januárjától, miközben idehaza a gond égette a családot egy életen át.
A 33 éves apa soha több nem láthatta 2 évesen itt hagyott kisfiát, az pedig édesapját, a sírkő montázsán ölelkezik össze életük végérvényesen. Magyar sors.
Tekintsük meg a sírkő fotóját!

Csodálatos dal, csodálatos hang, könnyfakasztóan gyönyörű alkotás, szóljon a MINDÖRÖKKÉ, a KÁRPÁTIA zenekar előadásában áldott Szüleink emlékére. Örökségem!

„HA TEHÁT SZÁDDAL ÚRNAK VALLOD JÉZUST, ÉS SZÍVEDDEL HISZED, HOGY ISTEN FELTÁMASZTOTTA ŐT A HALÁLBÓL, AKKOR ÜDVÖZÜLSZ”
/Róma 10:9/

Debrecen-Józsa, 2018. november 3.

A képek forrásai:
szoborlap.hu
magyarulbabelbe.net