„Ezért tehát nem csüggedünk” /Szent Pál apostol II. Korinthusi levele 4:16/

• 

• 

Ady Endre szülőháza Érmindszenten és a Csucsai Boncza-kastély

Magyar Testvéreim!

Hírét vette a tiszteletes Kárpátalja egyik kis gyülekezetében, hogy egyik kedves családja erősen szenvedi a jégveréses esztendőket. A két nagy fiút már korábban malenkij robotra elhurcolta a Cseka, és még csak most jött a neheze. Újra megjelentek egy reggelen rozzant autójukkal a kis ház előtt, és sűrű átkozódás és káromkodás közepette berontottak a takaros magyar portára. Az élettől megtört édesapa kijött eléjük, és azt kérdezte a kozák kinézetű pribéktől:
„Mit akarnak még? Két nagy fiam már elhurcolták valahová a birodalomba, mi megtettük mit megkövetelt a szovjet haza. Oroszul hörgött még valamit a kozák, hogy a párt nevében három leányod is a haza szolgálatára rendeljük. Azt már nem, – mondta az édesapa, – de már nem tudta befejezni a mondatot: a kozák puskatus lesújtott őszes fejére, és zúzott fővel rogyott le a sáros udvaron. A vér még meg sem alvadt fején, mikor a három szép magyar leányt betuszkolták a dzsipbe, és sűrű röhögés közepette elhajtottak velük.”
A félelemtől remegő falu alsó utcáján másnap reggel érkezett a tiszteletes a gyászházhoz. Ott térdepelt kihűlt férje mellett az özvegyasszony az udvaron, és csak annyit mondott a papjának:
„Vártam, hogy engem is verjenek agyon. Nem tették.
DE MOST FOGADALMAT TESZEK AZ ÉLŐ ISTEN, ÉS MAGA ELŐTT: AZ URAM MÁR CSAK JÉZUS TUDJA VISSZAADNI, DE ŐT GYERMEKEM VISSZAIMÁDKOZOM A PORTÁRA, A TEMPLOMBA. A pap nem tudott megszólalni a döbbenettől, és a fájdalomtól törve letérdepelt az özvegyasszony mellé, és csak annyit tudott kinyögni: Tanítson meg engem is imádkozni!!”

Olvassuk el Mécs László papköltő versét: Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

Fehéren és kéken, 1937

„EZÉRT TEHÁT NEM CSÜGGEDÜNK. SŐT HA A KÜLSŐ EMBERÜNK MEGROMLIK IS, A BELSŐ EMBERÜNK MÉGIS MEGÚJUL NAPRÓL-NAPRA:”

Tudjuk az Apostolok Cselekedetiből, hogy Szent Pál apostol második missziói útján Athénból jövet Korinthusba ment, és ott kezdette el az evangéliumot hirdetni. Félelem és remegés között kezdette a munkát, elébb a zsinagógában, majd amikor a zsidók kiűzték onnan Justus prozelita házánál. Másfél év munka után viruló gyülekezet alakult ki az Ige körül, nagyrészt nehéz sorsú, mélyről jövő munkásemberek között a kikötőkből, bányákból, hajókról.

Márton Áron a székelység, de az egész erdélyi magyarság legendás püspöke vallotta 16 esztendei börtönév után is:

„Nem a beszédek, és nem a pohárköszöntők, nem a szereplések viszik előbbre a közösség ügyét, és öregbítik a becsületét a kívülállók szemében, hanem a hit szerinti becsületes élet, a csendes zajtalan munka, a kötelességek lelkiismeretes vállalása azon a helyen és szerepben, ahová a hivatás és a közösség bizalma állított”

Sík Sándor papköltő kortársa volt Márton Áron püspöknek, és egy fenséges versben így vall arról a világról, mely körbevette lelki atyját: Hegyek l. Kék hegyek Olvassuk el a művet!

Mese-tüzében alkonyi sugárnak
Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak.

Lelkedbe lopják arcuk hűvösét,
És zsongva hív a kéklő messzeség.

Szívedre hullnak, mint az enyhe harmat,
Hívó, mosolygó messze halk hatalmak.

És lelkedet kitárod csendesen
És elindulsz a kék ösvényeken.

Nézel, komolyan, hittel mosolyogva
A fátylasarcú esti hegyfokokra.

És mégy és mégy. Ki tudja, merre mégy?
Ki tudja, meddig zeng a messzeség?

Minő titkoktól terhesül a távol?
A hegyek arcán hétszeres a fátyol.

De megállanod soha nem lehet,
Mert rádleheltek egyszer a hegyek.

Aki Igét hirdet, sok mindennel le kell számolnia. Nem takargat, nem hallgat el semmit. Bátran áll a világ előtt, ezért az ő evangéliuma nyílt, egyenes beszéd. Lelkiismeretesen gondolkodik, és szemei előtt távlatosan hullámzik a horizont. Mindig tudja, hogy az Ige dicsősége cserépedényben van elrejtve. Azt is tudja, hogy a kincs tartja meg a cserépedényt. A Jézusért hordozott szenvedése így lesz az élet, a jézusi élet forrásává. Ez a szolgálatnak a legmagasabb formája: enyém a szenvedés és halál azért, hogy tietek legyen az élet.

Hallgassuk meg hívő szívvel a gyülekezet énekét: Te vagy földi éltünk!

Csendes volt már a Don környéke, a jéghideg földben hallgattak a csontok, mikor egy késő ősz délutánon megérkezett az öt rongyos, már nem fiatal testvér a régi temetőbe. Megtalálták agyonvert, imádott édesapjuk sírját, de már nem voltak könnyeik. Némán álltak egymás mellett, a két fiú lehorgasztott fejjel merült a múltba, három húguk egymásba karolva imádkoztak. Mindent elnyelt a korán leszállt köd, mikor elindultak aztán haza. Amikor beléptek a régi udvarra, századok gyötrelme, és esztendők keserve omlott könnyeikkel a porba.
Öreg anyjuk már alig tudott lépni, szótlanul nézett, megbabonázva borult a földre, és csak annyi szólt: „Tudtam, hittem, bíztam, hogy mindnyájan vissza jössztök még egyszer. Imám meghallgattatott”

Róluk írta meg a jövőbe nézve a költő-vátesz Ady: Krónikás-ének 1918-bó Hallgassuk meg a verset Kézdy György színművész előadásában!

Szent Pál az eonok határán áll. Óemberével testestül-lelkestül az elmúló, régi világban gyökerezik, amely keresztre adta Jézust, s ezzel magát halálra ítélte.
Új emberével az új világba nő bele, amely a Krisztus feltámadásából indult el, belőle él, s az utolsó napok nagy válságaiban lesz nyilvánvalóvá.
A szenvedés út az élethez!!
Ady Endre többet tudott Jézusról, mint a „hivatalosak”, mondotta Ravasz László püspök.
Az Értől az Óceánig eljutó, nagyvilágot megjárt költő új szemléletű távlatokkal gazdagodott lírai vallomása ez a vers. Írói szándékának összegzése, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmű kifejezése a Góg és Magóg, mely világokat fog át. 100 év Ady nélkül, de 2000 év a Bibliával mindenre elégséges kell legyen.

„Mert a mi pillanatnyi kis szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.”

Kárpátia zenekar szakrális dalát hallgassuk meg szeretettel: Góg és Magóg!

Debrecen-Józsa, 2018. november 24.

Képek forrásai:
hu.wikipedia.org
kronikak.ro
muvelodes.ro