Napi ige és dicséret (2020. július 3.)

Elveszett az ember: tévelygünk, (el)tévedünk, elveszünk. Kertelhetünk bármit az élet szépségéről. Jézus Krisztus nem kertel. Ő kimondja, hogy elveszettek vagyunk: a száz bárányból álló nyájból mind a százan. Ő mind a százat számon tartja. Ő, adott pillanatban az után az egyetlen után nyúl, aki éppen akkor a legelveszettebb. Egyenként számon tartja a Pásztor a nyáját, és mindig az éppen legelveszettebb a legfontosabb számára.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2020. július 2.)

– Ki a nagyobb? Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni (1).
– Jézus nem a szándékot utasítja el, hanem a „nagyság” bibliai, isteni értelmére tanít bennünket. Jézus Krisztus azért jött, hogy „naggyá” legyünk, életünk kiteljesedjen, az Ő akarata szerint (János 10,10). Istennek kedves nagyság azonban nincs megtérés nélkül, a mennyei Atya előtti leborulás nélkül, az Isten, életet megtartó akaratának alázatos, másokat is befogadó szolgálata nélkül (2). Megtérés nélkül értelmetlen vita a mennyek országáról, meg a nagyságról teológiai vitákat folytatni, mert sem a mennyek országa, sem a „nagyság” nem illet minket. Megtérés nélkül a „nagyság” csak rombol, pusztít, megbotránkoztat. Vagyis a „nagyság” megtérés nélkül: gőgös önimádat alázat helyett, zárt kaszt befogadás helyett, önzés szolgálat helyett (6–7).

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2020. július 1.)

Isten gyermekei szabadok, mert szabadságuk van arra, hogy „nem”-et mondjanak arra, ami ellenkezik Isten kijelentett és tökéletes akaratával (Cselekedetek 5,29), és ami – akármilyen csalafinta és kísértő módon, jónak és élvezetesnek is lenne feltüntetve – nem használ sem nekik, sem másoknak, sem a közösségnek, sem a világnak.
Isten gyermekei szabadok, mert nem a külső kényszer, nem az előírt törvény kényszeríti őket az Isten akarata szerinti rend betartására. Isten ugyanis gyermekei értelmébe és szívébe véste az Ő üdvösséges rendjét (Jeremiás 31,33), ami az emberi élet kiteljesedésének, boldogságának egyetlen forrása (Zsoltárok 1,1)

Continue Reading →