Hete kezdtük el olvasni az Újszövetség theologiailag kétségtelenül legnehezebb könyvét a Római Levelet!
A római gyülekezetet nem Pál apostol alapította. A világforgalom hozta létre, amely úgy hajtotta a Birodalom fővárosa felé az embereket, – sokszor a könnyű élet és a gyors meggazdagodás reményében, – mint a szél a falevelet. Az első pünkösd leírásából tudjuk, hogy a 15 nemzet és nyelv között voltak „római jövevények, prozeliták, krétaiak, arabok, zsidók”. Ezek vihették magukkal Rómába az evangéliumot. Évtized múltával Claudiusz majd Neró császár kitelepítette Rómából a zsidó közösséget.
Miért írta az apostol a legnagyobb levelét egy ismeretlen gyülekezethez?
Két fronton vívja harcát az apostol: a zsidósággal szemben megőrizni a keresztyénség Új-ságát, a pogánysággal szemben megvédeni üdvtörténeti folytonosságát.
„A keresztyénség nem reformjudaizmus, nem misztérium és nem spekuláció, hanem: TÖRTÉNELEM!! – Kifejti tehát és a római gyülekezet elé tárja, hogy mit tanít ő a keresztyénségről.” (Dr .Ravasz László püspök) A keresztyénség története a Római Levél története.
Isten törvénye: tükör. Azért adta Isten a törvényt, hogy felismerjük, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk (Heidelbergi Káté 2. kérdés-felelet). Mindannyian elhajlottunk: zsidók és nem zsidók, egykor éltek és ma élők, hitetlenek és hívők egyaránt (9–12). Ha hitben járva gyönyörködünk is az Isten törvényében, így szándékosan nem vétkezünk az Isten rendje ellen; a tagjaink, az ösztöneink akkor is foglyul ejtenek a bűnnek (Róma 7,22–24). Isten törvénye azért adatott, hogy elnémuljon minden dicsekvő száj. Mindannyian ítélet alatt vagyunk. A törvény cselekedetei által nem állhatunk meg Isten előtt, mert a törvényből csak a bűn felismerése adatik.