Vannak zavarkeltők, olyanok, akik saját érdekeik felől néznek mindent. Ezeknek a Krisztus ügye is egy lehetőség a sok közül, hogy a „saját hasuknak”, hasznuknak éljenek. Az ilyenek szépen szólnak és megcsalják a jóindulatúak szívét (16–18).
Azonban közelebb járunk a valósághoz, ha az egész levelet egy írásban vett grandiózus igehírdetésnek mondjuk, amely a keresztyén igazságról szól, hogy a keresztyén életre intsen. Igy megmarad a levél belső egysége, elismerjük gyakorlati, az életre vonatkozó, életbevágó jellegét, s tudomásul vesszük, hogy ezt a gyakorlatiasságot, életrevalóságot a legmélyebb titkok és igazságok biztosítják.
Hiteles forrásokból tudjuk, hogy Nagyvárad két világhírű sztár-épitésze a két Rimanóczy Kálmán volt, – apa és fia – kik tanulmányaikban, életvitelükben, kapcsolatrendszerükben, munkásságukban, szoborrá nemesült emlékeikben mindig a keresztyén igazságot és keresztyén életet tartották egyedüli zsinórmértéknek.
A levél olyan személyes üdvözlésekkel zárul, amelyeket nem lehet meghatottság nélkül olvasni. Micsoda áldott pásztoráció! Hány embert ismert Pál, mindenkire odafigyelt, ápolta és erősítette a személyes kapcsolatokat. Valahányukhoz volt egy kedves szava. Elszégyelltem magam, én hányszor belefáradok. Az apostol nem fárad. A személyes hang, a személyes odafigyelés minden gyülekezetépítés alapja. Bocsánat a túlzottan személyes hangért! De az Ige felhatalmaz most engem is hasonló hangvételre. Három évtizedet túlléptem a gyülekezeteimben, elsők és egyetlenek az életemben ezek a közösségek. Itt próbálunk, Feleségemmel együtt, az Úr kegyelméből, hűséggel szolgálni. A harminc év alatt szinte kicserélődött a gyülekezet. Áldottak a mostaniak, és áldottak az egykor volt testvérek. Lapozva a gyülekezeti életről készült számos iratot, feljegyzést, egy sereg név szólít meg, és azonnal elevenné lesznek az emlékek.
Pál hálát ad az eddig elvégzett szolgálatokért, hiszen keleten, Jeruzsálemtől Illíriáig hirdethette az evangéliumot. Illíria a Balkán-félsziget északnyugati része, egészen az Adriai-tengerig, a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia területe (19). Pál hangsúlyozza, hogy ezen a területen – az itt lakó pogányok között, akiknek még senki nem hirdette az Igét – elvégezte a Krisztus evangéliumának hirdetését (13–16). Pál hálaadása nem dicsekvés, mert Jézus Krisztust magasztalja, aki előtte járt ebben a szolgálatban, és az apostol által maga az Úr cselekedett (17–19). Ugyanakkor az apostol nem álszerény: hálaadása során tudatában van annak, hogy mit végzett el általa az Úr (19). Pál hálaadásában bizonyosság van, hogy ezek a gyülekezetek tovább fognak gyarapodni, fejlődni, ő pedig új munkaterületek felé indulhat. Ő itt végzett, de a feladat soha nem kész, mások folytatják azt. Amit őneki kellett elvégezni, azt elvégezte. Néhány „csenevész” gyülekezet a hatalmas pogány tengerben, és az apostol mégis bizonyossággal tekint a jövőbe. Az Úr ügye nem tőlünk függ, még akkor sem, ha ránk bízta annak szolgálatát az Isten.
Az apostol írásértelmezése, bibliamagyarázati elve egyértelmű és világos! Miért adta Isten nekünk a Bibliát? Tegyük fel „emberiesen” a kérdést: Hogyan kell értenünk ezt a hosszú évszázadok alatt, különböző korokban keletkezett iratgyűjteményt? Elsősorban erre a kérdésre válaszol itt az apostol.
– Amit korábban megírtak, azt azért írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást nyerve reménykedjünk (4).