1936 nyarán báró Kemény János marosvécsi várának udvarán az Erdélyi Helikon költői, írói, művészei a Trianoni nemzetvesztés sorscsapása alatt a transzilvanizmus gondolatának jövőbe mutató felelős megmaradását viszik Isten elé.
A 29 esztendős Dsida Jenő szólásra emelkedik: lélektől-lélekig, szívtől-szívig, zsenitől-zsenikig szól a Tündérkert e csodás helyén az angyalok muzsikája kékben és aranyban:
Vigyázni egymásra – ez a keresztyén ember nagy tisztessége. Ha nincs rámbízva, hogy a gyülekezet élén forgolódva az egész nyájra gondot viseljek, azért lehetek az Isten gondviselésének eszköze mások érdekében. Önzetlen lélekkel felvehetem az ő gondjukat és szeretetteljes tapintattal – inkább példaadással, mint sok beszéddel – pásztorkodhatom az ő javukra az én Uramnak, a Főpásztornak jótetszésére.