Elképesztően sok negatív dolog van az interneten! Soha nem volt ilyen könnyű a közösségi médián olvasott negativitást szívünkre venni, majd parttalan és értelmetlen vitákba keveredni. Mi is helyre akarunk tenni másokat.
„Szivemet hozzád emelem, és benned bízom Uram”
Ez az egyik leggyakrabban énekelt zsoltárversünk Szenczi Molnár Albert tudós reformátor atyánk fordításában és genfi dallamában.
Nekünk, még régi vágású templomos hitvallóknak megjelenik a boltívek évszázados ereje, az orgona hangjának méltósága, a padokat zsúfolva megtöltő jó magyarok tisztessége.
E költészet imádság, mely legbelülről fakad.
Az imádság áldása, hogy Istent megszólíthatjuk, miközben látjuk életünket, bűneinket, útkeresésünket.
Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.
A te nevedért Uram, bocsásd meg bűneinket, mert sok van.
