„Nála maradtak azon a napon.” Körülbelül ennyi az egész, amire legtöbben eljutottunk; aztán felriadunk az adott körülményekre, felébred önzésünk és máris odavan a Jézusban maradás! Pedig nincs az életben olyan állapot, amikor nem maradhatnánk Jézusban.
Nemzeti történelmünk három augusztus 29. napja végzetesen megfordította az addig bizonyosnak és véglegesnek hitt Magyar Királyság és az Árpád-ház sorsát. „Ez nem történhet meg velünk”, mondották az atyafiak, írták a krónikások. Megtörtént, aztán Trianon katasztrófája tette fel a koronát a játszma végére.
De ez sem volt elég, hiszen 80 esztendeje, 1944. június 2. napján Debrecen városát, majd augusztus 28. és 29. napján Miskolc, Taktaharkány, Kaba városait bombázta a szövetséges légierő, ezernél több halott ,sebesült, gyászoló testvérünk halt meg és szenvedett a semmiért.
Vasútállomások, pályák, épületek, lakások, templomok váltak romhalmazzá percek alatt. A ledőlt romok átkozott pora betakarta azt a sok munkát és emléket, amelyet építői álmodtak bele századok alatt.
A Szicíliából felszálló amerikai gépek csupán szórakozásból tesztelték a korabeli technikát, majd a vidám fiúk dolguk végeztével visszatértek a támaszpontra.
Az idő vonalán e napokban közben mára Kárpátok hágóin Ojtoznál és az Úz völgyében élet-halál harcát kezdte vívni a Székely Hadosztály a beözönlő Vörös Hadsereg ármádiájával szemben, akiket még támogatott a gyorsan átállt áruló „román hadsereg is”.