Szent Urunk tanítványai elhívásuk kezdetén éppen úgy, olyan általánosságban gondolkodtak, mint bárki más.
E világban vannak fontos és hatalmas emberek, akiknek a közelébe az egyszerű pórnép csak úgy nem juthat közel.
Alacsony sorsú, szegény, lenézett asszonyok próbálták a Mester elé vinni gyermekeiket, hogy áldja, gyógyítsa, védje meg őket.
A tanítványok azonban reájuk szóltak, nem engedték Jézust „zavarni”.
Édesanyám mondta, hogy a szeptemberi iskolai hittan beíratásnál hogyan próbálta az igazgató, „jobb belátásra bírni a szülőket”, lebeszélni e feudális maradiságról, úgy mond majd a továbbtanulásnál bajba kerülhetnek e miatt, (1962-1970)
Mennyei Atyánk tanítani akar minket, nem elveszíteni. Velünk való perlekedése mögött szerető szándéka rejlik. Nem akar mindvégig haragos lenni irántunk. Mi csak azért gondoljuk, hogy hosszasan fenyít minket, mert rövid a türelmünk. Atyánk irgalma örökké tart, de perlekedése nem. Olykor igen hosszúnak és kimerítőnek tűnik az éjszaka is, de végül kivirrad a hajnal.
