Márai Sándor mondotta: „A legtöbb, amit egy férfi egy nőnek adni tud, az az ideje.
Több, sokkal több, mintha tárgyakkal halmozza el, mely unalmas, mulandó és szánandó.
Az idő a legfőbb érték, melyet fontos a közügyekre nézve, a haza javára nézve, a családra nézve egyaránt, ahogyan a legnagyobb eleink tették.”
A zsinagóga rabbija ismerte a nagy író mondását és meghirdette, hogy ki-ki lelkiismerete szerint ajánljon fel életéből néhány évet egy súlyos betegnek, azokat adjuk össze és segítsük meg vele hit testvérünket, atyáink istene nagyra fogja értékelni cselekedetünket.
Nekünk nem sok az a néhány év, de ha összeadjuk a sok kicsit, az nagyot fog dobni testvérünk életesélyein. A magyar történelem egyik legkiemelkedőbb tehetségű hadvezére 1407-ben született és 1456. augusztus 11. napján pestis járványban halt meg pár héttel a dicsőséges diadal után 49 évesen!
Szülei Hunyadi Vajk és Morzsinai Erzsébet nevelése példaértékű volt.
Mindenkitől a legjobbat tanulta meg. Legyen az személy, legyen az nemzet.
Tökéletesen átveszi a cseh huszita, szerb és török harcmodor minden fortélyát.
A Törökverő Hunyadi felesége Szilágyi Erzsébet lett,gyermekeik pedig a tragikus sorsú László és a dicsőséges Mátyás király.
Hazafisága mindent elmond a családról, hogy soha a Magyar Királyság történetében nem összpontosult senkinek a kezében 4 millió kataszter hold föld, csak a Hunyad-Ház kezében, és ők annak teljes javadalmát a haza védelmére, a török elleni küzdelemre fordította.
Az utóbbi időben gyakran halljuk, hogy hol itt, hol ott rengett a föld. Ez a nagyon biztosnak, stabilnak hitt földkéreg, ha megmozdul, hatalmas pusztításokat végez ősidőtől. A Görögországhoz tartozó Thira szigetén Kr.e. 1626-ban volt az egyik leghatalmasabb földrengés, ami kb. 130-szor több energiával rázta meg a földet, mint a mai hidrogénbomba. Széles e világon emberek és értékek sokasága pusztult el földrengések következtében. Napjainkban is rettenetes pusztításokról látunk képeket. Halottak és sérültek tömegéről olvasunk. Kárvallottak sokaságán próbál a jószándékú emberi erőfeszítés segíteni. Felvetődik a kérdés: egyáltalán esik-e szó a Bibliában földrengésről? S ha igen, akkor milyen összefüggésben? Igen. Több alkalommal írnak földrengésekről. Nézzük, mit üzen nekünk ez a „természetinek” vélt csapás?
Az egyháznak az a megbízatása, hogy az egész világot Jézus Krisztus uralma alá hívja, ezért a politikai hatalomnak is tanúságot tesz a közös Úrról. Az egyház a hatalom embereit is meghívja a Jézus Krisztusban való hitre, saját üdvösségük érdekében, és tudja, hogy Jézus Krisztusnak engedelmeskedve valósítja meg igazán felsőbbségi megbízatását.
Célja nem az, hogy a hatalom keresztény politikát folytasson, keresztény törvényeket hozzon, hanem hogy az különleges megbízatása szellemében igaz hatalomként működjön.
Pál apostolt eredetileg Saulusnak hívták, Izrael első királyának nevét adták neki a kisázsiai Tarsusban élő zsidó szülei, akik a római polgárjogot is megszerezték maguknak és utódaiknak, mégpedig valószínűleg nem is vásárlás-fizetség útján (nem voltak kiemelkedően gazdagok), hanem szolgálat és érdem szerint. A Pál („kicsi”) nevet, talán ki termetére tekintettel – a pogány-világgal való érintkezése céljából vette fel, mert ez a diaszpóra zsidók közt elég gyakori szokás volt. Az ifjú Saulus-Pál a tarsusi, görög lakosság művelt, előkelő szellemének hatása alatt görögül írni-olvasni kiválóan megtanult. Majd Jeruzsálembe ment, ahol a híres törvény tanítónak: „Gamálielnek lábainál” rabbi-képzettségre tett szert.
A különféle törvényeket, így az áldozatokra vonatkozó törvényeket is, Isten rendelte el, és Mózes által közölte azokat választott népével. Mivel törvény írta elő, igyekeztek azokat betartani, már ami a módszert és az időpontokat illeti. De legtöbbször hiányzott az Isten igaz tisztelete. Csak az volt a fontos, hogy a szertartás az előírásoknak megfelelően menjen végbe, ám a szertartásokban nem volt jelen Isten. Ők abban a tudatban voltak, hogy miután mindent az előírásoknak mwgfelelően elvégeztek, Isten elfogadja tőlük az úgynevezett külsőséges istentiszteleteiket, és ez elegendő az Istennel kapcsolatos közösségük fenntartásához. Isten pedig gyűlölte, megvetette ezeket az ünnepségeket, összejöveteleket. (Ézs 1,11-16)