1) Először is akkor, ha szent testi életet él. Ami azt jelenti, hogy Isten megbecsüli az ember testét. Nem tartja alábbvalónak a többi részhez képest. Ahogyan a virágnak szüksége van vázára, a bornak hordóra, a könyvnek könyvespolcra, a tévé szerkezetének dobozra, ugyanúgy az embernek szüksége van a testére. Ezért Isten védi, becsüli, szükségeit gondviselő szeretetével megelégíti. Jézus szombatnapon is megengedte tanítványainak a kalásztépést, mert a testnek ennie is kell, nem elégedhet meg a legszebb és legigazabb tanítással sem. Isten tehát igenli, akarja az ember testi életét. Csakhogy – s itt a fordulat – nem mindegy, milyen testi életet él az ember! Mert ha a test csak enni, csak inni, csak ölelni akar, sőt ha pusztító szenvedélyek rabjává válik, akkor már felborult az Isten által gondolt terv és harmónia. Az egészséges emberi élet éppen ezért a test megszentelésével kezdődik.
Kedves Testvérek! Mai ószövetségi igénk: Dániel könyve 12. részének 3. verse: Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és…
Ennek a kis öklömnyi húsdarabnak, a testi szívnek az a fő szolgálata, legfőbb szerepe az ember életében, hogy összegyűjtse az elhasználódott vért a szervezetből, átpréselje a tüdőn; ott a vér feltöltődik oxigénnel, utána visszakerül a szívbe a kis vérkörön keresztül, majd a friss, oxigénnel teli vér (a vivő-ereken át) bekerül a szervezetbe, és a legapróbb kisujjunkig terjedő hajszálereken friss életet sugároz a testbe. Tehát gyűjt, megtisztít és küld. És ezáltal éltet. Ez a szív szolgálata. A belső szívnek, életünk középpontjának is ez a szolgálata. Összegyűjti a benyomásokat a világból, embertársainktól. Összegyűjti a hozzá érkező hatásokat, az emberek felől érkező hatásokat, emberi sorsokat, emberi panaszokat. Azután önmagában átdolgozza, mintegy gyógyító, megtisztító munkának veti alá; és akkor kisugározza magából mint éltető, gyógyító erőt: mások felé! Ez belső énünknek a szolgálata.
Vastag betűvel nyomtatott, sokat emlegetett, könyv nélkül megtanított, különlegesen híres része a Szentírásnak a Hegyi beszéd. Pedig zavarba jönnék, és rajtam kívül még nagyon sokan mások is meghökkennének, ha feleletet várón azt kérdezné valaki: mi hát a Hegyi beszéd tulajdonképpen?
Törvénykönyve, illemtana, gyakorlati tanácsadója, zsinórmértéke a keresztyén életnek? Törvénykönyvnek kegyetlen, illemtannak divatjamúlt, tanácsadónak nem elég praktikus, zsinórmértéknek túlságosan magasra tett. A Hegyi beszéd rendőrhatósága a kihágást halállal bünteti. A Hegyi beszéd úri társasága a szemlesütés helyett a szemkiszúrást javallja inkább. A Hegyi beszéd praktikus észjárása azt tartja élelmes embernek, aki két mérföldet megy azzal, aki egy mérföldre kényszerítené, A Hegyi beszéd ugró-mércéjének a legalacsonyabb foka magasabbra van téve, mint az eddigi világrekord. Szép, szép a Hegyi beszéd, de eszményei megvalósíthatatlanok.
A teremtő Isten csodálatosan megépítette ezt a mindenséget. Gondoljuk el, milyen abszolút biztonsággal érvényesülnek benne az Ő örök törvényei, hogy tartja össze a gravitáció a naprendszerek millióit, hogy tartja az atomenergia a fizikai testeket, milyen biztosan érvényesül az élet törvénye a születés és a halál, a növények és az állatok birodalmában. Még ennél is szilárdabbak és érvényesebbek az Isten erkölcsi törvényei. Először alapjuknál fogva, mert ebből a tételből erednek: Isten olyan, amilyennek Ő mondja magát, tehát egy, szent, igaz és jó. Isten nemcsak maga, hanem az ember és világa felett is dönt arról, hogy mi a szentség, mi az igazság és mi a jóság. Ezért vagyunk, létünkből következőleg feladatunk, hogy olyanok legyünk, amilyennek Isten látni akar minket. És Isten nem hagy kétségben vagy tudatlanságban aziránt, hogy milyennek akar látni minket. Hiszen az Ő kijelentésének a derékrésze éppen arra vonatkozik: én ilyen vagyok, te ilyen légy!