Lehet, hogy az a hely, ahová az Úr Jézus állított bennünket nehéz hely, lehet, hogy annak a családnak a keresztje nehéz, lehet, hogy egészségünkkel van sok baj. Lehet, hogy gondok szorongatnak, félelmek bántanak és szeretetlenség gyötör. Mindenkinek megvan a maga Jeruzsáleme, a maga otthona, őrhelye, ahová állította az Úr Jézus. De a mennybe ment Krisztus azt mondja, ha fel akarsz ruháztatni mennyei erővel, maradj az egyházban, maradj Isten közelében, de maradj a magad életének megpróbáltatott őrhelyein is. Vállald a keresztet. Maradj Jeruzsálemben ott, ahová állítottak. Maradj Jeruzsálemben, ne csak akkor lakozz Jeruzsálemben, amikor jó Jeruzsálemben lenni, hanem maradj ott akkor is, amikor nehéz.
A költő Tóth Árpád sóhajt fel így fájdalmas szomorúsággal, hogy két ember között sokszor csak a jeges űr van. Vagy idézhetnénk egy kedves nőtestvérünk fájdalmát: „Mennyi ember és mind idegen”. A lelkiséget és meghittséget nem pótolja semmi. Ezért ment Jézushoz Nikodémus éjjel, amikor senki sem zavarta. Se erőszakkal, se paranccsal sokszor semmit el nem érünk, egy kedves szó, vagy könnycsepp minden utat megnyit. Az ilyen alkalmat keressük, ha valakinél eredményt szeretnénk elérni. Az Isten ügyéért mindent meg kell tennünk.
Tamás a kételkedő apostol. Ez a kételkedés a legmélyebb értelemben az Istennel egészen együtt rezdülő teljes hit hiányából fakadó hitetlenség eredménye. Ezért mondja Jézus a magához sebek érintésére hívott Tamásnak: „ne légy hitetlen, hanem hívő.” – De vannak nem felszínesebb, hanem a gyakorlati élethez és lélekhez közelebb álló formái a kételkedésnek, amelyek nélkülözhetetlenek, mert nélkülük a hit helyett a hiszékenység állapotába jutunk és rendkívüli megpróbáltatások hitetlen részesei leszünk. A hétköznapi kételkedés a megbízható megbizonyosodás nélkülözhetetlen eszköze. Ha egy pályaudvaron megkérdezem: Melyik vonat indul Győrbe, s valaki így szól: azt hiszem, a második vágányon álló, – akkor az „azt hiszem” állításnak nem hiszek, tovább érdeklődöm a hiteles bizonyosság eléréséig.
Íme a kölcsönös érdek. A kölcsönös összetartozás. Isten az Ő népe osztályrésze, a választott nép pedig az ő Istenének osztályrésze. A hívők fő gazdagsága Istenben van. Ő pedig drága kincsnek tartja népét. A vigasztalás valóságos kincsesbányája ez minden hívő számára.
A kölcsönös összetartozás boldog állapot; kölcsönös figyelemben nyilvánul meg. Isten szüntelenül gondol népére, és népe is szüntelenül megemlékezik Róla. Isten a mai napon is mindent a javamra cselekszik, mit tehetek hát én Őérte? Gondolataim irányuljanak feléje, hiszen Ő is gondol rám! Bár így lenne ez valójában, és ne érném be azzal, hogy – ennek így kell lennie!
A Szentlélek kitöltetésének napjára készülünk, amely az Egyház életében Pünkösd szent ünnepe, a Húsvétot követő hetedik vasárnap.
A titokzatos, misztikus Pentekoszté a Lélek ereje, igazsága, tisztasága, szeretete, békessége által valóságos erővé és áldássá tud lenni az Egyházban és a világban.
Általa kiáltjuk Abbá Atyánk, általa létezik a természet szépsége, általa kel életre a művészet valamennyi felbecsülhetetlen és felfoghatatlan értékű területe.
Ahogy Krisztus Urunknak, úgy a Szentléleknek is négy méltóság jelzője van, amely nélkül nincs igaz és tartalmas minőségű élet.
Erre gondolt és hivatkozott egy Afrikában élő tudós, aki Európa szellemi, erkölcsi, gazdasági hanyatlásának okát 3 pontban látja: