Törvény alatt értjük Isten kijelentett erkölcsi akaratát, azokat a parancsolatokat, amelyekkel megtiltja, amit nem szabad tennünk és rendeli, amit tennünk kell. Ezeknek a parancsolatoknak a summája a Tízparancsolat. Tudjuk a Szentírásból, milyen csodálatos körülmények között adta ki ezt a törvényt az Isten s ebből is megláthatjuk: mekkora jelentőséget tulajdonít e parancsolatnak Ő.
Közelebbről nézve, azt kell látnunk, hogy a Tízparancsolat emberi világunknak éppen olyan alaptörvénye, mint a természeti világnak a nehézkedés, a vonzás és taszítás, vagy az atomok szerkezete. Vagyis: e törvények nélkül és e törvények ellenére nem lehetne emberi életet élni. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az a törvény, hogy lopj, vagy pedig az, hogy ölj, ismét: paráználkodj! Még állati életet sem lehet elképzelni ilyen törvényekkel. Ha tehát a Tízparancsolatot summázzuk, mondhatjuk ezt: légy ember.
