„Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait” /Jeremiás próféta siralma 3:34/

A Bibliának erről a könyvéről tanítja a theologia tudománya, hogy a legszebb akrostichonban írt gyászének. A szerző szemei könnybe borulva, háborgó belsővel, földre roskadtan üríti ki a látvány és emlékezés keserű poharát. A hazáját elvesztő ember egyetemes szimbóluma a szent szöveg.
Ma is előttem van az a 12 négyzetméter táblakép drámai fensége, melyet Huszár István Nyíregyháza híres festőművésze műtermében láttam éppen 30 esztendeje.
A halvány vörös tájon Juda és Jeruzsálem romjai fölött lebegett a finom por, és Jeremiás próféta zseniálisan megfestve a kép jobb sarkából nézte elveszett hazáját.
Leírhatatlan fájdalom ült arcán, eddig ilyen mélységű bánatot csak Michelangelo szobrain láttam.

Continue Reading →

„Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk” /Szent Pál apostol levele Rómába 10:10/

Századok alatt sok szegény embernek volt életében egyetlen vigasza és reménye, hogy Isten előtt egyenlőek vagyunk születésünk jogán és halálunk okán.
A világ igaztalansága verte sorsának napjait, és a templomok hűvösének árnyékában remegő kis gyertyalángok feledtették vele a rögöt. Nem értette a latin liturgiát, de misztikus varázsával mégis tudott azonosulni. Ott volt valaki, aki igazán senkinek sem volt fontos.
Nem igazán szeretett az urak dolgába avatkozni, így hát mikor új világ következett a reformációval, boldogan és vitézül énekelte édes anyanyelvén a zsoltárokat.
Nyilvánvalóvá lesz számára Isten szuverenitásának legelső attributuma: a SZABADSÁG!

Continue Reading →

„Betelt az idő, és egészen közel van már az Isten Országa” /Szent Márk evangéliuma 1:15/

Már az első keresztyén század közepére erőteljes növekedést ért el a misszió áldása. Az apostolok imádsága, félelmet nem ismerő bátorsága, mindeneket meghaladó intellektuális felkészültsége hír lett a Birodalom fővárosában, Rómában is. A császárok felemásan fogadták a híreket. Miféle új mozgalom, szekta ez? Egymást szeretik?
Vagyonközösségben élnek? Megváltó Jézusról beszélnek? Az isteni Tibérius, majd Claudius kezdetben kíváncsiságból szeretett volna találkozni néhány keresztyénnel.

Continue Reading →

„Egyszer csak megjelent Júdás” /Szent Márk evangéliuma 14:43/”

Júdás sötét alakja magasodik fel a passió félhomályában. A legrejtélyesebb, sőt egyenesen megoldhatatlan embertitok. – Mi volt árulásának igazi oka? – Mi vitte őt Jézus környezetébe és mi tartotta ott? Hihetetlen pimaszság a Júdás csókja, de ésszerű. Igazi példája annak, hogy amikor valaki aljasságra határozza el magát, már mindegy, hogy abban milyen mélyre süllyed. Mi lett a vége?
Mindezekre az evangélium írói nem adnak feleletet, s amit leírnak öngyilkosságáról, nem elegendő. Maga Isten rejtette itt el a racionális magyarázatot előlünk, hogy lássuk meg az ember szörnyű leromlását, erkölcsi züllöttségét, lelki hitványságát. Mi Urunk Jézus Krisztus királyi öntudattal intézi saját sorsát, melyben tündököl Isten akarata, mely a gonoszságot a legnagyobb jó forrásává teszi.

Continue Reading →

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” /Mennyei Jelenések 2:10/

A jóság szeretett apostola, aki az Utolsó Vacsorán Jézus szívének egyre halkuló dobbanását hallgatja, élete végén megbízást kap a Menny Megdicsőült Urától, hogy írja meg a Szentírás utolsó könyvét, az Újszövetség egyetlen prófétai művét a Mennyei Jelenéseket. A Biblia egyik legszebb idézete az alapigénk, melyet Móricz Zsigmond regényének címében így tisztelt meg: „Légy jó mindhalálig”.
Az Kis-Ázsiában élő hét gyülekezet egyike Szmirna, egy gazdag kereskedőváros volt jelentős átmenő forgalommal. A hét gyülekezetből mindegyik kap valamilyen elmarasztalást, kivéve Szmirna, ahova ez az ige küldetett, és csak dicséret illeti.

Continue Reading →