Mennyi boldog és néha aggódó várakozás tölti el egy-egy gyülekezet szívét, mikor nagy munkára szánja el magát.
Meg lesz a szükséges anyagi erőforrás? nem drágul e meg időközben az anyag? sikerül-e hűséges mesterembereket találni? milyen legyen a stílusa? elvégezzük-e a munkát határidőre? mikorra jelöljük ki az avatás-szentelés időpontját? kiket hívjunk meg? kiket ne hívjunk meg? ökumenikus legyen? egyházi és világi média tudósítson?
Hitbéli, lelki kérdésekről még szó sem esett, bár minden kérdés lelki kérdés.
Minden lelkipásztor többször szembekerül pályafutása során e 10 ponttal, mely néha nehezebb mint a 10 parancsolat!
Így volt ez a régi időkben is, de még egy tétellel nehezítve!
Mivel a Magyar Királyságnak Mátyás király halála óta nincs magyar királya, így aztán 1490 óta Bécsbe kellett kilátogatni az egyházi küldöttségnek engedélyt kérni, hogy egyáltalán építhet e templomot? Tornyot? Harangot? Klenódiumot?
TITOK FÁTYLAK LEBBENÉSE A TE LELKED MŰVE URAM
Isten szeretetének legtündöklőbb vonása az állandóság.
Advent érkeztével, karácsony közeledtével lelkünk megnyugszik az ő örök szeretetében.
Isten soha nem feledkezik meg szövetségéről, szövetséges népéről, orcájára formált gyermekeiről
Mi magunk sem feledkezünk meg róla, hiszen akarva-akaratlan gyermeki öröm tölti el szívünket az ünnepre készülve.
Szépen mondotta egykor Antall József miniszterelnök: „Nálunk még az ateista is hívő”
Révész Imre tiszántúli püspökünk írta egy helyen: „Nagy templomaink sokszor konganak az ürességtől, de karácsonyra mindig megteltek”
Ugyanebben az időben Érmindszentről mindig elindult a fogat a nagykárolyi vasútállomásra, hol feladták a csomagot a falu nagy fiának előbb Párizsba, majd Budapestre a Veres Pálné utcába.
Az „ides töltött káposztája, majd Török nagymama fenyőfája Csucsáról gyógyította tékozló és eretnek életem”, írja a címzett
Magyar Testvéreim!
„Krisztus Urunknak áldott születésén,
Angyali verset mondjunk szent ünnepén,
Mely Betlehemnek mezejében régen,
Zengett e képen”
(315. Dicséret 1. v.)
‡ Az advent idő közeledtével ezt a gyönyörű angyali verset őrizzük lelkünkben, forgatjuk szívünkben ,imádkozzuk nyelvünkkel.
Tud-e még a világ jelenkori állapotában verset, az egyház pedig angyali verset formázni Megváltó Urának?
Van-e még hófehér üres lap az életünkben, melyre fel tudjuk írni hálánkat, kéréseinket, váradalmainkat?
Reá tudjuk-e bízni magunkat:
Az Atya Leányára?
A Fiú Édesanyjára?
A Szentlélek Mátkájára?
Hogy maradjunk a háromságos Istenszeretetében, aki egymás testvéreivé tesz minket, és arra ösztönöz, hogy úgy is éljünk.
Boldogasszony Anyánk kapta Istentől azt a méltóságos tisztességet, hogy elsőre mutatja meg a világnak az isteni Gyermeket.
Előbb Betlehemben, majd Názáretben, aztán Jeruzsálemben, végül Egyiptomban.
De nem csak megmutatta , – és sohasem önmagára – hanem élete végéig mindig Reá mutatott:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg”
(Szent Jn. ev. 2:5.)
Erdélyi lelkipásztor írja: „Egyre kevesebben hisznek Istenben.
Manapság mi lelkipásztorok, hűséges presbiterekkel, kitartó egyháztagokkal keressük, kutatjuk a megoldást: hogyan lehetne hatásosabb a misszió?
Miként tudnánk megfelelni a szolgálatnak, melyre Isten hívott el minket, de amely szólításra csak mi válaszoltunk igennel.
Meg kell ismertetnünk a világgal Isten szeretetét.
El kell gondolkodnunk, hogy helyes-e az irány?, helyesek-e bölcsességünk termékei?
Jó hallani az Igéből, hogy e mérhetetlenül súlyos felelősséget ránk ruházó feladatban nem egyedül vagyunk.
Nem kisebb dolog függ a mi szeretet-egységünktől, mint a világ sorsa.”
(Simon Attila: Tamásváralja)
A politika tapasztalati műfaj, az álmok és realitások közötti egyensúly művészete.
De mihez kezd azokkal?, akiknek tudása egy bélyeg hátoldalát sem töltenek meg!
A theologia válasza fenségesen reális:
A hit és a józan ész úgy kapcsolódik egymáshoz, mint két szárny, melyekkel az ember Istenhez emelkedik, aki maga az igazság.
A hit és az értelem, az ima és a józan ész egymást erősítik, és együtt vezetnek az igazság felé, hogy hűek lehessünk az igazsághoz.