Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt 2. levele 5. fejezetének 18-19. versei
18, Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
19, Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.
Dr. Gyökössy Endre elbeszélése:
Megbékéltet minket magával…
Nagyon szerették egymást mind a négyen. Mindenki úgy ismerte őket: a mintacsalád. Az apa kistisztviselő volt. Az édesanya házimunkája mellett varrogatott, bedolgozott valami kisipari szövetkezetnek. És az ikerpár, egy fiú és egy lány. Tizennyolc évesek. Megbonthatatlan, zárt egység volt ez a négy élet. Mikor a gyerekek leérettségiztek és munkába mentek, elhatározták, hogy az édesapa íróasztalán lévő bádogperselybe minden hónapban mindenki beleteszi fizetésének egy hányadát, hogy nyáron együtt nyaralhassanak; eddig erre még sohasem volt módjuk.
Múltak a hónapok és gyűlt a pénz. A szülők örömmel gondoltak arra a közeledő két hétre, amit együtt tölthetnek majd egy olcsó fürdőhelyen, életükben először: mind a négyen.
De örömüket megrontotta lányuk magatartása. Gyakran járt hajnaltájt haza. Nem mindig tudott kielégítő magyarázatot adni, kikkel és hol kódorgott, sőt egyáltalán nem akart ilyen kérdésekre válaszolni. Egyre ingerültebb lett és lázadozóbb: Manci, a munkatársa olasz kardigánt vett, neki csak magyar van. Neki készen kell venni a ruháját, míg „minden rendes lány” csináltatja vagy butikban veszi és így tovább. Egyre feszültebb és nyomottabb lett az addig békés otthon levegője.Így érkezett el a nyárelő és a persely felbontása, hogy végre megrendelhessék szerény szobájukat. Mikor az édesapa a kulcsocskával kinyitotta a perselyt és tartalmát kiborította az asztalra, előbb sápadt lett, aztán lezökkent egy székre: a perselyben még annyi pénz sem volt, amennyit ő maga tett bele.
A mindig derűs, halk szavú család felrobbant. A jelent végén a lány – mint általában azok, akiknek rossz a lelkiismeretük – hisztériás rohamot kapott, majd egy kézitáskába dobálva holmiját s váltig tagadva, hogy hozzányúlt volna a pénzhez – elrohant. Nagy dörrenéssel csapódott be utána az otthon ajtaja. Egy munkatársa lakásába költözött. Hónapokig még életjelt sem adott magáról. A családi otthon kriptává változott. A szülői gyanú és a lány duzzogó haragja minden mosolyt megölt.
Az anya sírt. Az apa fogyott. A fiú éjjel-nappal dolgozott; amikor egy asztalnál ültek, mindenki kerülte a másik tekintetét. Senki sem beszélt a lányról, de mindenki szüntelen rá gondolt.
*
Egy nap a fiúnak pénzt hozott a postás, vidéken lakó keresztapjától. Jelentős összeget. A fiú az előszobában vette át és gyorsan zsebébe gyűrte, aztán elruhant hazulról. Késő este tért haza. A szülők már a vacsoránál ültek. Akkor azt mondta az apjának: Édesapám, én vettem el a nyaralási pénzt. Itt van.
– És letette az összeget az asztalra.
– Bocsáss meg és engedd meg, hogy haza hozzam a testvéremet, mert nem jó ott neki, szenved, szeretne hazajönni, csak szégyell.
A szülők nem néztek fel tányérjukról. Az asszonynak reszketett a válla, az apa csak annyit mondott:
– Eredj, és hozd haza.Még mindig ott ültek, mikor a két testvér belépett. Az apa megcsókolta lányát, az édesanya megfogta a kezét. Bevitte őt a fürdőszobába, ahol már várta a friss fürdő. A két férfi egyedül maradt.A fiú szólni akart valamit. Apja felemelte a kezét és elhallgattatta:
– Ne szólj semmit. Tudom, hogy a húgod nyitotta ki a perselyt. A pénzt én küldettem neked a keresztapádon keresztül. Tudtam, hogy ezt fogod tenni. Köszönöm, fiam! Több szó ne essék róla. Ami elmúlt, elmúlt. Azon legyünk, hogy húgod új életet kezdhessen.
*
A jobbik kabát
– Nem azért mondom, mert dühös vagyok, de jólesik mégis valahol kiönteni a szívemet és ott, ahol nem tartják bolondnak az apámat.
– Mit csinált, megint?
– Amíg férjemmel együtt munkában voltunk, valamiféle rongyos ember csengetett be hozzánk. Ismeri apámat, hogy mindenkit beinvitál, mindenkivel tüstént társalogni kezd. Ezt az idegent is egész nap ott tartotta. Megetette, új inget húzott rá, Igét olvasott neki, végül az egyik télikabátját is odaadta. És higgye el, nem az bánt, hogy odaadta – apának szép nyugdíja van, minket is segít – hanem az borít ki, hogy a jobbikat, a jobbik kabátját adta oda. És amikor megkérdeztem tőle: Papa, miért a jobbikat?! Tudja mit válaszolt?
– ?
– Édes lányom, ő fiatalabb volt, mint én. Még dolgozni jár, udvarolgat is. Az otthon ülő nyugdíjasnak jó lesz még az öreg kabát.
*
Évtizedek óta egyik legnagyobb kérdésem: hol van keresztyénségünk határa? Hol ér véget tanítványságunk és hol kezdődik a butaság? Azt tapasztalom, hogy a keresztyénség határa mindenkinél máshol végződik és máshol kezdődik a butaságé, vagy a bolondságé. Félek: ott kezdődik a bolondság határa, ahol keresztyénségünké véget ér.Akad olykor-olykor határtalan keresztyén is. Ahogy vannak nagyon is határozott – „eddig és ne tovább” emberek az eklézsiában és még többen határozatlanok, akik sem haszontalan gyerekeikkel, sem használt kabátjukkal nem tudnak mit kezdeni. Olykor önmagukkal sem.Még.Nem tőlünk kellene ellesniök?
Áldás, békesség: Presbitérium
A kép forrása:
hazankert.hu