Napi ige és dicséret (2020. augusztus 4.)

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: Máté evangéliuma 27. részének 3-30 versei

3 Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek,
4 és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod.
5 Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát.
6 A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez.
7 Azután határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek.
8 Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek.
9 Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit ennyire becsültek Izráel fiai,
10 és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.”
11 Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod.
12 De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt.
13 Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak?
14 Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.
15 Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.
16 Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
17 Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?
18 Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.
20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
21 A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást.
22 Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!
23 Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele!
24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok!
25 Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!
26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.
27 Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt.
28 Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá,
29 tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya!
30 Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.

JÉZUS MEGCSÚFOLÁSA
– 1. Jézus szenvedése és kínhalála tükröt tart elénk, emberek elé, milyenek is vagyunk mi valójában. Bizony, ha Jézusra tekintünk, akkor bele kell néznünk ebbe a tükörbe! Ennek a tükörképnek egyik állása: Jézus megcsúfolása. Amikor Jézust átadta Pilátus a római katonáknak, hogy megfeszítsék, akkor az őrség tagjai levetkőztették Jézust, gúnyból királyi köpenybe öltöztették, töviskoronát nyomtak a fejébe, nádszállal verték, térdet hajtva gúnyolták, leköpdösték. Az őrség tagjaira gondolva fohászt mondhatunk: Isten őrizzen meg bennünket a „pici” emberek „pillanatnyi hatalmától”. Persze, ez a gúnyolódás csak a kezdet.
– 2. Ne szépítsük ezt a tükörképet! Most nézzük „csak” úgy ezt a jelenetet, hogy mit képes az ember művelni a másikkal; azzal, aki éppen kiszolgáltatott neki. Egy embert mindig az minősít, hogyan bánik embertársaival akkor, amikor ő van „helyzetben”. Ne legyenek illúzióink: lehettünk bárkik ebben a világban, kiszolgáltatottságunkban már nem számítunk senkinek, és egy határon túl jó, ha valamennyire enyhítik a fájdalmainkat, vagy legalább békén hagynak a fájdalmainkban, nem gúnyolnak, nem gyötörnek, nem kínoznak meg. Mesterei vagyunk a másik bántásának. Észre sem vesszük, amikor „nyeregből” lesajnáljuk a másikat, és irgalmatlanul megalázzuk, lélekben és testben fájdalmat okozva embertársunknak. 
– 3. Jézus isteni hatalma abban mutatkozik meg, hogy nemcsak némán tűri az emberi irgalmatlanságot, hanem egyszer és mindenkorra nemet mond minden irgalmatlan kegyetlenségre, az ember bűnére, kicsire és nagyra egyaránt, a gonosz „ganéjának” (Luther) tulajdonítva azt. A mi Urunk rámutat arra: kik is vagyunk valójában! De Ő nem hagy bennünket ebben az állapotban. Ő, isteni hatalmával megszabadít bennünket ebből! Aki irgalmatlan, annak semmi köze sincs az Úrhoz, még akkor sem, ha ajkáról csöpög az áhítat. Az irgalmatlanság, részvétlenség, gőg; az irgalom részvét, alázat, lehetőség szerinti konkrét segítség.

(Steinbach József igemagyarázata)  

372. dicséret: Könyörögjünk az Istennek:

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt:

A képek forrásai:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?