Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: a Korinthusbeliekhez írt második levél 7. részének 1-7. versei.
1 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!
2 Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg.
3 Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk.
4 Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.
5 Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek.
6 De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével,
7 de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem.
STEINBACH JÓZSEF IGEMAGYARÁZATA
Ez egy tömör diagnózis, amit az apostol a korinthusiakkal való küzdelmes viszonya kapcsán fogalmaz meg; de ami általánosságban az egész földi életünkre nézve érvényes: kívül harc, belül félelmek (5). A világban sem mindenütt vívják már fegyverekkel a háborúkat, hanem inkább politikai, gazdasági, virtuális harcok vannak, amelyeknek ugyanúgy vannak áldozataik, és bizony bármikor konkrét háborúvá robbanhatnak ki ezek. A mindennapok tapasztalatai is azonosak: sok harc, sok rettegés kíséri a hétköznapjainkat, noha nagy jólétben élünk, de recseg-ropog minden körülöttünk. Az is fél, aki nem tudja, hogy fél; vagy nem akarja beismerni, hogy ő fél.
Megrendít az apostol őszintesége, aki hívő emberként is le meri írni élettel és szolgálattal kapcsolatos tapasztalatainak összegzését: Kívül harc, belül félelmek! Mi nem beszélünk ilyenekről, még a testvéri közösségben sem. Elsősorban nem azért nem téma ez, mert nem akarjuk a másikat a saját gondjainkkal fárasztani, hiszen tesszük ezt bőven sok más ügyben; hanem főként azért nem téma ez, mert nem illik manapság a harcok okozta félelmekről beszélni. Erősek vagyunk; ha pedig hiszünk, akkor még erősebbek vagyunk, tehát nem félünk! Ennek a félelemnek pontos definícióját adja az apostol: „…semmi nyugalma nem volt testünknek, hanem mindenféleképpen gyötrődtünk…” (5) Mindenféle gyötrelem előbb-utóbb testi tünetekkel jár.
Ugyanakkor, ebben a harcokkal és félelmekkel teli helyzetben, csakis a megtartó Jézus Krisztusba vetett hit segíthet. A félelmekre nincs más gyógyszer, csak a feltámadott, megváltó, megtartó Úr! Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem fél, de nem lesz Úrrá rajta a félelem (Márk 4,40); hanem e-világ keretei között is átéli, egy sajátos kettősségben, Ura üdvözítő jelenlétét. Az apostol ezt így írja meg: „…minden nyomorúságunk ellenére, csordultig vagyok örömmel.” (4) Az Úr áldása az, hogy a félelmek helyett, az istenfélelem vezet bennünket, és az Ő ígéretei szerint (1), minden szomorúság ellenére, egyre inkább megvigasztalódunk (5–7), minden megalapozottnak tűnő bizalmatlanság ellenére, újból és újból, az egymás iránti bizalommal ébredünk (2–4), és minden tisztátlanságunkból egyre inkább megtisztulunk (1).
295. dicséret: Jézusom, ki árva lelkem
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A képek forrásai:
hvg.hu