Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 19. részének 38-42. versei:
38, Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét.
39, Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
40, Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.
41, Azon a helyen pedig, a hol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, a melybe még senki sem helyheztetett vala.
42, A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust.
Kovács Mátyás Péter lelkipásztor (Sándorhomok) gondolatai:
A fenti öt vers több olyan gondolatot is tartalmaz, amelyeket néhány mondatban nem lehet kifejteni. Most ezeket csak megemlítem, és Isten Szentlelke által próbáljuk tovább gondolni.
Először is ott van arimáthiai József. Titokban Jézus tanítványa volt, a nyilvánosság elé lépett, és Pilátusnál közbenjárt azért, hogy Jézusnak méltó temetése lehessen. Izrael tekintélyes tanácsának tagjai között is voltak olyanok, akik készek Jézusért a római helytartóhoz fordulni. Miért várt eddig? Miért nem lépett elő eme csoport közül, amikor Jézus még élt? Miért hallgatott? El lehet gondolkodni ezeken a kérdéseken a Biblia leírása alapján, de most vele kapcsolatban egy nagyon is emberi (talán jó, talán rossz – döntse el mindenki saját maga) tulajdonságra szertnék rámutatni: általában akkor merünk felszólalni, vagy nyíltan valami felől véleményt mondani, amikor már eldőlt az a bizonyos ügy, ami a mi életünket is negatív értelemben befolyásolta. Addig hallgatunk, mert lehet, hogy veszteni valónk van.
Másodszor; ez az ember nagyon bátor kéréssel állt Pilátus elé: engedje, hogy eltemessék Jézust. Abban az időben, akit at örvény halálra ítélt, azt jó esetben elkaparták és ez volt a temetés, de többször megtörtént az, hogy csak ott hagyták kivégezve, elhalva ott a kereszten. József és a társai ezt nem akarták. Engedélyt kaptak a temetésre. És ebben a mély tiszteletet látom felfedezni. Isten Fia nem maradhat temetetlenül.
Végezetül részben ellent mondok az előbb leírtaknak, azzal, hogy ezek az emberek ragaszkodtak ahhoz, hogy tisztességgel, kellő odafigyeléssel (lásd az illatos szereket és a lepedőt, amibe begöngyölték) temették el Jézust, és ez arra enged következtetni, hogy a fájdalom, az ijedtség elfelejtette velük azt, hogy harmadnapra fel fog támadni. Végezzük el tisztességesen Jézus temetését, mert itt már nem lehet segíteni; ennyi volt. Hányszor ilyen nagy odafigyeléssel temetjük el Jézust mi is, akkor, amikor csalódunk, amikor nincs időnk magunkra és szeretteinkre, és halmozódik a sok sok lezáratlan családi kérdés, netalán vita, amikor csak úgy sodor magával az élet. Pedig Ő él! Élni akarna, de valaki nem engedi! Szívedben él-e Jézus, vagy csak vegetál, vagy ami még rosszabb; eltemetted örökre?
457. dicséret: Ó Jézus, árva csendben…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu