„Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” /Mennyei Jelenések 7:13/

„Tíz órakor növénytanóra kezdődött, és Kovách Demjén tanár úr magas szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig.… és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt: A MAGYAR SZENT KORONA ORSZÁGAINAK POLITIKAI TÉRKÉPE
Felakasztotta a térképállványra, s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte. Olyan arccal, olyan olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha nem láttunk száraz, és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet, és az előtte álló szürkülő hajú cisztercita papot.
Feje egyre lejjebb esett a mellére, és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: »ELVÉGEZTETETT«
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy 14 éves magyar fiú. A Golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra, és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.
Nagy-Magyarország keresztre feszítésének napja volt 1920. június 4. – Péntek”

Continue Reading →