Napi ige és dicséret (2020. augusztus 25.)

Az Istentől elszakadt világ, és benne mindannyiunknak sorsa ez: sóhaj és vajúdás (22). Ez a sóhaj: a jelen szenvedéseinek sóhaja (18), a hiábavalóság sóhaja (20), a romlandóság szolgaságából fakadó sóhaj (21), a bűn miatt kiszipolyozott, teremtett világ sóhaja (22), a „nincs tovább” sóhaja. Együtt sóhajtozunk (22). Az is sóhajtozik, aki mulat, „bulizik”, „élvezi” az időt; hiszen ez csak időleges menekülés a sóhajtozás valósága elől. Még mi is, akiknek Isten Lelke által reménységünk van, mi is sóhajtozunk, hogy megváltásunk mielőbb teljessé legyen rajtunk (23). Sőt, még Isten Lelke is sóhajtozva esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal (26–27).

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2020. augusztus 24.)

Mit jelent test szerint járni?
Tömören megfogalmazva a testiség, mint az ember nyomorúsága: önösség, énesség, „önmagába szédült üresség”. A testiség: az „én” önzése, a saját gyarló igazam érvényesítése, hatalmi pozícióban akár indulattal, durván, nyers erővel; más esetben képmutató ügyeskedéssel és manipulációval.
A teológia nyelvén megfogalmazva: A test törekvése, ellenségeskedés Istennel. Pál apostol az ember istenellenességét nevezi „testnek”. Nem a platóni gondolat ez, miszerint a „test” az ember „rossz” fele; de van az embernek egy „jobbik” fele is, a lelke, a szelleme. Itt a test az egész embert jelenti, az egész ember romlottságát, testét és lelkét, Istentől távol, vele ellenséges törekvésben, halálban és kárhozatban.
A test habzsolni akarja az életet, éppen ezáltal elveszejt másokat, hogy neki „még több élet” jusson; miközben halálra jut, „kárba vész” maga is. Az élet határtalanul önző élvezete és birtoklása ugyanis megöl és kárhozatra juttat.
De ott az örömhír az Igében: nincs többé kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. (Steinbach József igemagyarázata nyomán)

Continue Reading →

„Mivel tehát megigazulunk hit által, békességünk van Istennel a Mi Urunk Jézus Krisztus által” / Szent Pál apostol római levele 5:1/

Szent István napja összmagyar ünnep. Tekintsünk vissza a Kárpát-medence sorsfordító első évezredének előestéjére, amikor 1050 esztendeje született.
Esztergomban az édesanyja révén erdélyi apostoli királyunk Vajk, a későbbi Szent István.
Van-e a keresztény hitű civilizált világban még egy olyan nemzet, amely államalapító királyának ereklyecsontjait egy évezrede őrzi?
Gyalázatosnak szánt nemzetirtó erők sátáni szövevénye sem törte meg a máig virágzó nemzetünk, magyarságunk, hitünk, nyelvünk, szokásaink, kultúránk, vallásunk, vérünk, tehetségünk, életrevalóságunk erejét. A magyarok világváltó hivatását, melyre mi vagyunk kiválasztva. Attila hun fejedelem Birodalma ma is látható térképeken. Reánk mint Eur-Ázsia legnyugatibb bástyájára tekint ma is a Turáni Szövetség. Mérhetetlen távolságok Munkácstól az Orosz Föderáción keresztül Kínáig. – Álmos nagyfejedelemtől számítva az ötödik generáció volt Szent István.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2020. augusztus 20.)

Eggyé lettünk a Krisztussal (5). Ez az evangélium: Velünk az Isten! (Máté 1,23) De éppen most érthető meg igazán, hogy mit jelent ez az örömhír: Velünk az Isten! Isten örök, keresztségünkben megpecsételt hűséggel velünk van, eggyé lett velünk. Tehát, eggyé lettünk Istennel, a Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadott. Eggyé lettünk Krisztussal, halálában és feltámadásában, mi is meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk az örök életre.

Continue Reading →