“Tihanyból jelentem: nyaralásom szép is, nem is, jó is, nem is, ahogy az már lenni szokott. Szép: a víz, az apátság és főleg az altemplom, Árpád-házi I. András sírjával. Nem szép: a szörnyű szárazság, a por, ezt a tündéri falut valósággal felfaló giccs-áradat. A nádtetős, tornácos meszelt házak eltüntek a kiakasztott farmercsodák és trikó költemények mögött. Jó volt a társaságom és az olvasmányom. Rossz volt nagyrészt az idő s a templom csendjét zavaró turista- és szúnyoginvázió. És nagyon, nagyon jó lesz hazajönni. Ám addig is be kell valamiről számolnom.
Kedves László Barátom, úgy is mint Tiszteletes Úr! Köszönöm a rendszeres Igéket, prédikációkat. Nagy hasznomra van, épülök általa. Viszonzásképpen küldök számodra…
Világunkban két igazán nagy dolog van: a gondolat és a tett.
Ez a kettő Kezdetben az első sejt megmozdulásánál egy volt, s odafenn Istennél most is egy. Csak a mi emberi világunkban vált széjjel, s e világ emberi mivoltát éppen ez a széjjelválás, szembenállás és kibékülés teszi.
Az örök emberi probléma tehát az: mennyiben tett a gondolat és mennyi gondolat van a tettben.
Eszerint beszélünk cselekvő emberről és szemlélődő emberről.
Az öt világvallást is e két uralkodó irányzat határozza meg.
A kereszténység cselekvő a többi néggyel szemben.
Bizánc keleti világa a gondolat és elmélkedés, míg Róma nyugati világa a jog és szervezés vallása.
E két világtényező a kereszt titkában találja meg egyensúlyát: