Jeruzsálem és Róma a legszentebb helyei a világnak, hol egymásra épülnek a felbecsülhetetlen értékeket hordozó korok, épületek, könyvtárak.
Megbecsülésben és szeretetben feltételezik egymást, hatnak egymásra, gazdagítják egymást.
Jelen tud lenni a puritanizmus, a reneszánsz és a barokk.
A szakrális derű megajándékozza az embert a lét értelmével, Isten mindeneket átható Szentlelkének szép rendezettségével, az emberi gondolat teljesítményeinek káprázatos eredményeivel.
A próféták és apostolok népük közösségéből választattak ki és emeltettek őrállóvá az örök Sionon.
Végigjárták a valódi, és az élet iskoláját.
Jézus munkára szólít fel, munkálkodni, dolgozni azt jelenti, hogy végezni a feladatot, amit Isten a teremtett emberre bízott még az Éden kertjében, hogy „művelje és őrizze azt” (1Mózes 2,15). „Ne az eledelért!” – mondja Jézus. Hát akkor miért másért? – mondhatná az olvasó. Ne értsük félre, Jézusnak igenis gondja volt és van az ember mindennapi eledelére. Ezt bizonyítja a tőle tanult ‘Mi Atyánk’ ismert sora: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”, vagy a fenti Igét megelőző történet, amikor 5.000 embert lakat jól földi eledellel.