Napi ige és zsoltár (2023. április 28.)

Ezzel a példázattal Jézus arra a mély és nélkülözhetetlen kapcsolatra utal, amely közte és a tanítványai között fennáll. Ő az a szőlőtő, akitől tanítványai titokzatos életegységben szívhatják életet fenntartó erőiket. Lehetetlen megmaradniuk e kapcsolat nélkül. Előfordulhat, hogy ez áldott, építő áramlást valami vadhajtás akadályozza. Ilyenkor jön egy szükséges metszés, hogy csak elevenen élő ágakat lásson el az éltető nedű. A Jézusban élő ember önként adja át magát ilyen szükséges lelki operációnak.

Continue Reading →

„Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban” (Apostolok Cselekedetei 1:14)

Árva csángó-magyar lelkében felragyogott a fény, mikor a Csángó Rádió délutáni adása elkezdte mondani a rózsafüzért.
Munkában megtört élete erre a kis időre nyugvópontra jutott. A mező napjától cserzett arca átszellemült, kapától, cséphadarótól, villától elnehezült kezei imára kulcsoltan ölében nyugodtak, tekintete a végtelenből befelé fordulva már csak Szent Urát látta édesanyja karjaiban.
Boldog derű öntötte el lelkét, hogy már maga mellett hallotta imádkozni ángyát, nem is tudván mikor lépett be kis hajléka imádságos szentségébe.

Continue Reading →

A magyar nyelv csodája

Amikor Enrico Fermi Nobel-díjas atomfizikust megkérdezték, hisz-e a földönkívüliek létezésében, így válaszolt: „Már itt vannak közöttünk… magyaroknak hívják őket.” Legendás tudásuk, zseniális fantáziájuk, egymás közt beszélt különös nyelvük, furcsa angol kiejtésük miatt amerikai tudós-körökben tréfásan marslakóknak nevezték azt a mintegy 50 magyar tudóst, akiknek a XX. század legnagyobb felfedezéseit köszönheti a világ.

Continue Reading →