„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és Ő felmagasztal titeket” (Szent Jakab lev. 4:10)

„Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”

Miféle köszöntés ez? Új lapot nyit a Szentírásban, új lapot nyit az emberiség történelmében.

Egyetlen találkozás, az angyali üdvözlet megváltoztatta Mária életét. és ezáltal az emberiség történetét is.
A legszentebb, legtisztább, legáldottabb ember a földön Isten örök kegyelméből arra lett kiválasztva, hogy Édesanyja lehessen a Világ Megváltójának.
Méltóságot adva ezzel az Üdvösségnek, Igazságnak, Szeretetnek, Engedelmességnek, Jövendőnek.
Isten szeretetének, aggodalmának, fájdalmának földi képmása volt a Boldogságos Szűz.
Benne látjuk a szépséget, tisztaságot, igazságot.
Siratjuk bűneinket, az elveszett édent, kárhozatos sorsunkat.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. augusztus 10.)

Ha egyszer meghitt kapcsolatba kerültünk Istennel, és ennek szilárdságát maga Isten jelenti ki, akkor ez tényleg nem szakadhat meg? Vagy megtörténhet, hogy az egyik pillanatban beleszületünk Isten családjába, s a következő pillanatban ki vagyunk utasítva? A Biblia azt tanítja, hogy örökké tartó ez a viszony. „Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak…” (Róma 8,17) – írja Pál.

Continue Reading →