Mennyei Atyánk tanítani akar minket, nem elveszíteni. Velünk való perlekedése mögött szerető szándéka rejlik. Nem akar mindvégig haragos lenni irántunk. Mi csak azért gondoljuk, hogy hosszasan fenyít minket, mert rövid a türelmünk. Atyánk irgalma örökké tart, de perlekedése nem. Olykor igen hosszúnak és kimerítőnek tűnik az éjszaka is, de végül kivirrad a hajnal.
Húsvét reggelén, Jézus temetése utáni harmadik napon nem tudom, hogy sütött-e a nap, de ahogyan Mária mehetett a sír felé, biztosan fénytelennek érezhette ezt a teremtett világot, hiszen a szívének legkedvesebbet megölték, még eltemetni sem lehetett rendesen a hamar leszálló este miatt. Most legalább szépen el kell rendezni mindent, hogy békében nyugodhasson.
A böjt fogalma a mi elménkben végzetesen összeforrott más fogalmakkal. Ma már, ha felidézzük; ilyenek járnak vele, mint koplalni, elerőtlenedni, megvonni valamit magunktól, áldozatot hozni, lemondani, kényszeredett, aszkéta arcot vágni bús mosollyal a szájak szegletén. A Hegyi beszédben azt mondja Jézus, hogy mindezekhez a böjtnek egy szikrányi kis köze sincs. Valami egészen más a böjt.
Vannak emberek, akik mindig mindent jobban tudnak. Van egy elképzelésük arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és ahogyan te csinálod, az szerintük mindig helytelen. Ha nem felelsz meg elvárásaiknak, akkor ezt nem félnek a tudomásodra hozni. Láthatóan soha nem tudsz megfelelni nekik.
A felelős cselekvés nem egy eszméből, hanem a valóságból ered, ezért csak ennek a valóságnak a keretei között cselekedhetünk. A felelősségünk mind a mértékét, mind a lényegét – tehát a mennyiségét és a minőségét – tekintve korlátozott. Ezen határ bármely átlépése katasztrófához vezet.