Olyan emberrel is találkoztam már, nem is eggyel, akik ennek a versnek fénye mellett azon töprengenek és vizsgálódnak, szabad-e keresztyén embernek hazudnia? És következnek vég nélkül viták a halálos betegről, akinek nem szabad megmondani, vagy okvetlenül tudomására kell hozni, hogy ha rákja van. És következik a szokásos megalkuvó formula: mondania az igazat kell a keresztyénnek, de elhallgatnia lehet az igazságot, ha nem kérdezik tőle. Vagy a másik kompromisszum: ügyesen, politikusan felelhet az ember, úgy, hogy kíméletes is, hazugságban sem marad.
