Végéhez közeledik az év, és íme itt egy ígéret idősödő barátainknak, de egyben mindannyiunknak is, hiszen mindenki felett szaladnak az évek. Még néhány esztendő, vagy évtized, és mindannyiunk haja megfehéredik. Ezért örvendezzünk előretekintő hittel ennek az ígéretnek.
Negyven esztendeje, az Úr 1985. évének kezdetén akkor Geszteréd – Bököny – Érpatak fiatal lelkipásztoraként lelkesedéssel keresett egy már akkor sikeres bökönyi vállalkozó atyafi, hogy elkísérném-e Szatmárnémetibe?, gépeihez szüksége lenne ottani alkatrészekre.
Éden már elveszett, de Tündérkert még meg lehet, – reménnyel indultunk a piros 1200-es Ladával Csengersima-Pete határátkelőhöz.
A 10 km-es sor jobb esetben mintegy 6 órányi várakozást vetített előre a már ott szenvedő sors társak szerint.
Átszenvedve magunkat a régi magyar patinás városfőterén azonnal odasereglett néhány viharvert magyar szomorú sorsával, végre láthat egy magyar rendszámot.
Csomag kávé, amo szappan, magyar nyelvű könyv, Biblia ott akkor olyan kincsnek számított, amit nem lehet ma már értelmezni.
A templomi Énekeskönyv Himnusz c. lapját ki kellett tépni, a lelkész úgy mondta be: „Énekeljük az 52. sz. éneket”, – a Himnusz szót sem lehetett kiejteni.