A szabadság kockázata miatt természetes, hogy ennek a szeretetnek a logikailag nem szükségszerű, de isteni értelemmel teljes rendje előttünk nagyon sokszor elhomályosodik. Csodáljuk-e, hogy a XX. századnak a két világháborúja után, Szarajevó, Trianon, a Gulag, Mauthausen, Hirosima és Nagaszaki, Csernobil után sok embernek az az isteni szeretetbe vetett hite, amely évezredek óta ránk hagyományozott drága kincsünk volt, megrendült – és egyre kezdtek a XX. században erősödni azok a hangok, amelyek először a XVIII. században a lisszaboni földrengés alkalmával szólaltak meg Voltaire-nek a műveiben. Aztán erősödtek a XIX. században és a XX. században teljesen erőteljessé váltak és azt mondják azóta az emberek: „Istennek a szeretete nem látszik többé” és „Istennek csak egyetlen mentsége van, az, hogy nem létezik!” Jules Renard, akiről Illyés Gyula mondja, hogy tőle tanulta a magyar stílust franciául, ezt a ki aforizmát hagyta ránk: „Isten?