Sok évvel ezelőtt kaptam a már azóta megboldogult öreg holland kollégámtól azt a képet, amelyet még most is jelzőnek használok a Bibliámban. A kép előterében Noé bárkájának egy része. A negyven nap és negyven éjjel ömlő eső elállt. A háttérben még felhők úsznak, melyeket a rajtuk áttörő napsugarak festenek sokszínűre. A víz apad. A fehér tarajos hullámok közül hegycsúcsok emelkednek ki. A bárka nyitott ablakában két kéz öleli a fehér galambot, amely kinn még nyugvóhelyet nem találva visszatért, hogy oltalmat nyerjen ott. A bárka oldalán virágzó olajág. A kép alatt ige János evangéliumából: „…senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Milyen biztonságban van a galamb az elpusztult világ fölött abban az ablakon kinyúló két kézben!