Kajafás főpapja az ószövetségi Istenben hívő nép jeruzsálemi gyülekezetének Jézus idejében, őrállója a Tóra, a „Mózes öt könyve” szellemében való törvény érvényesítésének e közösség életében és kötelességszerűen kíméletlen akadályozója minden általa látott és a közösség szerint felmerülő eretnekségnek, mely e törvény ellenében a tiszta hit ellen támad. Hiszen minden ilyen támadás az Istenhez való alapvető viszonyt sérti és az Ő ószövetségi választott népének puszta evilági létét és ezen túl: örökkévaló kitekintését és célba érését veszélyezteti. – Mózes öt könyve, igéinek döntő jelentőségű üzenete a tételes életszabályozó törvényeken és azok 613 rabbinista magyarázatán túl – a Messiás végső eljöveteléről szóló üzenet.
Vannak olyan bűneink, amelyek felől tudjuk, hogy vétkeztünk azokkal kapcsolatban. De lehetnek olyan bűneink is, amelyek felől mi magunk sem tudjuk, hogy bűnt követtünk-e el azokkal. A zsoltáros így imádkozik ezekkel kapcsolatban: „Ki veheti észre a tévedéseket?” (19. zsoltár 13.).
Még több olyan bűnünk van, amelyeket tudatosan követünk el, de abban a hiedelemben, hogy azokról úgysem szereznek tudomást mások. Egyike ez a legnagyobb tévedéseinknek! „Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.”
Hegyeinkben járkálva, találtam egy hatalmas tölgyfát. Elgondolkodtam rajta, mennyi idős lehet ez a fa. Egy öreg embert meg is kérdeztem, aki már gyermekkorában ismerte az erdőt, de ő azt mondta, hogy már akkor is ilyen nagy s ilyen hatalmas volt már ez a fa. Vajon hány nemzedék pihenhetett meg ennek a hatalmas tölgyfának az árnyékában? Bizony megilletődötten szemlél az ember egy fát, amely túléli őt.
Alkonyodott, mikor hazafelé indultam. A nap búcsú-sugarakat küldött, majd elmerült a hatalmas hegy mögött. Elgondolkodtam rajta, hogy mióta lehet itt hegy? Ki tudna erre feleletet adni? Nemzedékről nemzedékre úgy állott, mint ahogy most áll.
Ki hív? Jézus Krisztus. Mint követ, aki avégre küldetett az Atyától. „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nékem adtál: tieid valának és nékem adtad őket. Igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem”. Őt küldte, aki éppen alapigénk előtt ujjongott fel: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni”. Ő tehát mindent tudott az Atyáról, s azért jött, hogy elmondja nekünk: ha ti azt tudnátok, hogy milyen Istenetek van! Milyen nagy a hatalma, jósága, szentsége, igazsága és milyen nagy a szeretete! Nem csak mondta. Meg is mutatta. Hulló vérével kiengesztelődött szívét; engedelmességével királyi méltóságát; feltámadásával hatalmát; közbenjárásával örök szeretetét. Ez az Isten szán, szeret és hív.
Annál meglepőbb, hogy egy éjszaka elmegy Jézushoz. Ahhoz a Jézushoz, aki Galileából származó rabbi, tanító, és minden és mindenki, ami és aki Galileából származott, az megvetett volt akkor, s aki – mivel mindenkinek a szemébe mondta az igazságot- egyre több ellenséget szerzett magának, és ekkor Jézust már gyanakodva nézte éppen a Nagytanács, és óva intettek mindenkit attól, hogy Őt hallgassa, vagy Vele kapcsolatba kerüljön. Nagy bátorság kellett Nikodémusnak ahhoz, hogy elmenjen Jézushoz. És nagy oka lehetett annak, hogy kockáztatta még a hitelét is a kollégái előtt.