Jézus Krisztus többször kihangsúlyozta csüggedő tanítványainak és a gúnyolódó, hitetlen farizeusoknak is, hogy az Ő országa nem egy hatalmas, mindent felforgató robajjal, tűzzel, harccal jön. Hanem láthatatlanul, csendesen, észrevétlenül. Titokzatosan, érthetetlen módon és olyan törvények szerint, amibe az ember nem avatkozhat be. Úgy jön el, mint a magvetés után az aratás; lassan, verejtékes munka és Isten kegyelmének érlelő napja után. Úgy nő fel, mint a parányi magból a cserje, melynek ágai között az ég madarai találnak fészket. Vagy mindenből kihangzik, hogy úgy, amint Isten kegyelme adja, ahogy a szegény ember kincsre, vagy drágagyöngyre talál. Vagy úgy, olyan láthatatlanul, de mégis a világot átformáló erővel, ahogy a kovász átformálja a világot. Gyorsan, mert egy éjjel a kovász megkel, láthatatlanul, hiszen ki látja mit csinál a kovász a tésztával, de oly hathatósan, hogy azt többé nem lehet visszafordítani; ki tudja kivenni a kovászt a tésztából. És Isten országa nem nyugszik addig, amíg át nem formálja ezt a világot.