Milyen áldott és kedves tud lenni Isten és ember előtt. amikor mérnökök megterveznek egy szép épületet, járművet, környezetet, amely aztán megépítve hasznosan szolgálja a közösséget.
Korunk mérnökei azonban nemcsak a szép, a jó és a hasznos ügy szolgálatában dolgoznak, hanem a politika megrendelésére tömegpusztító fegyvereket fejlesztenek gigantikus pénzekből, amelyek bevetése gigantikus pusztítást végez egy-egy országban.
A régen várt szép május csak akkor hozza el a várt örömöt, ha teljesül a szakszervezet 8 órás álma, Munkás Szent József Istennek tett igenje, a néplélek májusfa vallomása, az édesanyák kezébe vagy sírjára letett orgonacsokor hálája.
A keresztyén ember mindenütt tanítást vehet. Az egész teremtett világ olyan számára, mint valami csodás nyitott Biblia. Ha a földre nézek, ha a folyóra, ha a hegyekre, ha a tengerre, ha a csillagokra, ha az erdőkre, mindenünnét csodás szavakat, áldott tanításokat hallok. Mintha a fáknak, mintha a virágoknak megnyílna a szája beszédre, hogy tanítsanak. Nem csodálkozom azon, hogy Assisi Ferenc tudott beszélni a madarakkal és a virágokkal. Nem lehetetlen ez. Sőt azt kell mondanom, hogy minden hívő ember számára lehetséges.
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Ez az örök halálnak a kérdése. Ezt az örök halált, kárhozatot nem középkori módon értjük, mint ahogyan nekem is szokták mondani az emberek:
– Hát lehet, hogy maga pap és azt gondolja rólam, hogy nem járok templomba és kénköves tóba vetnek, katlanban főznek engem, de én ilyesmiben nem hiszek!
– Tetszik látni, én sem!
– Hát akkor miben hisz?
A szenvedés állhatatosságot munkál. Az állhatatosság szó szerint fordítva azt jelenti: alatta maradni, a terheket nem lerázni, hanem hordozni.
Ma az egyházban túl keveset tudunk a hordozás különös áldásáról. Hordozni, nem lerázni; hordozni, de nem összetörni a súly alatt; hordozni, ahogy Jézus hordozta a keresztet; alulmaradni, s ott lenn – Krisztust megtalálni…
Isten békéje az állhatatosaknál van; az állhatatosság pedig kipróbáltságot munkál. A keresztény élet nem szavakban rejlik, hanem megtapasztalásban. Senki sem keresztény megtapasztalás nélkül. Nem élet-tapasztalatról van itt szó, hanem Isten megtapasztalásáról. De nem is bármilyen isten-élményről van itt szó, hanem arról a megtapasztalásról, amely a hit és Isten békéjének kipróbáltságából fakad, Jézus Krisztus keresztjének a megtapasztalásáról.
Az hiányzott Nikodémusnak is, az hiányzik mindannyiunknak, hogy újra egész valóságos kapcsolatba kerüljünk Istennel, hogy azt az istenarcú ürességet, ami az életünkben tátong, Ő személyesen töltse ki, és Jézus Krisztus pontosan ezért jött el erre a földre, ezért lett emberré, ezért halt meg a kereszten, ezért támadott fel, és ezért hív most minket is, mert Ő ezt az űrt ki tudja tölteni. Ezt az űrt csak Ő tudja kitölteni. De aki vele találkozik, az előbb-utóbb boldogan el is mondja – és meg is látszik rajta – hogy valóban megszűnt ez a hiányérzete.