Napi ige és dicséret (2026. szeptember 9.)

Jézust szeretni annyit tesz, mint engedelmeskedni neki. Ezért mondja az Úr: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet”. A Krisztus iránti szeretet, amint a házastársi szeretet is, nagyon gyakorlati dolog. Nem szavakból áll, hanem tettekből. Vagy ha szavakra van szükség, ezek csak akkor hordozhatók el, ha a tettekkel megegyeznek.

Aki ily módon, azaz az engedelmességben megmutatkozó szeretet-kapcsolat módján kötődik Krisztushoz, Isten kegyelmét egyre gazdagabban tapasztalja meg életében. Állandóan bizalmat érez magában Isten kegyelme iránt. Valójában Isten lakozik benne.

Megtanulunk úgy gondolni Istenre, mint aki személyében három: Atya, Fiú és Szentlélek. Azért gondolunk rá ily módon, mert így jelenti ki a Biblia az egy örök Istent. Tehát az Atyára gondolunk, aki felettünk van, aki a Teremtő Úr. A Fiú Istenre gondolunk, aki értünk van; a Közbenjáróra. A Szentlélek azonban az, aki bennünk van. Többnyire így kell nekünk az örökkévaló Istenre gondolnunk.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. szeptember 7.)

Van egy fájdalom, a világ legnagyobb és legteljesebb fájdalma, s minden más fájdalom úgy viszonyul hozzá, mint az árnyék az éjszakához. Ez a Krisztus fájdalma, a Kereszt szenvedése. Lehet-e ezt értelem feletti világ-titoknak nevezni? Hiszen benne tárul ki előttünk Isten elrejtőző dicsősége. Mindent elmond és kikiált, amit Isten felőlünk gondol és velünk akar. Nem lehet büntetésnek nevezni, mert Ő volt az Istennek ama Szentje, az ártatlan és tiszta Egyszülött, Istennek kimetszett bélyege. Lehettek-e titkos bűnei annak, aki a testté vált Ige volt? Próbának és fegyelemnek sem mondható, hiszen Őt nem kellett próbálni és nem kellett fegyelmezni, mert senki sem ismerte az Atyát, csak a Fiú és senki sem ismerte a Fiút, csak az Atya, mert Ő és az Atya egy voltak.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. szeptember 5.)

Úgy gondolom, hogy mindnyájan ismeritek József történetét, amelynél alig van drámaibb, de ugyanakkor kedvesebb történet az Ótestamentumban. A nagy írónak, Thomas Mannak a képzeletét éppúgy megragadta ez a történet, mint a mi gyermek-szívünket, amikor először hallottuk a hittanórán.

„…szerencsés ember lett” – mondja mai igénk Józsefről. Többet, irigylésre méltóbbat alig lehet valakiről mondani. Akinek szerencséje van; annak áll a világ – így tartja ezt mindenki, s éppen ezért hajszolja is mindenki a maga szerencséjét.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. szeptember 4.)

Össze kell kapcsolnunk ezt a három mondatot: 1) Isten megtartott minket, 2) hívott minket szent hívással és 3) világosságra hozta az életet és halhatatlanságot. Ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy a megváltás sokkal több, mint bűnbocsánat. Isten, aki megtartott minket, egyidejűleg hívott szent hívással is (azt akarta, hogy szentek legyünk). A keresztyén elhívás szent hívás. Amikor Isten önmagához hívja az embert, egyben szent életre is hívja. Pál már a korábbi leveleiben nagy hangsúlyt fektetett erre. „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten”. (1Thess 4,7) Hiszen mindazok, akik elhívott szentek, arra hívattak, hogy Isten szent és választott népe legyenek. Ha a szentség Isten üdvtervének szerves része, akkor mennyivel inkább az a halhatatlanság, amelyről a 10. versben ír. A megbocsátás, a szent élet és a halhatatlanság Isten megváltásának három vonatkozása.

Continue Reading →