Szent Igénk üzenetét 2500 év távlatából olvassuk, nemzetünk drámájának híradást 500 esztendő távlatából olvassuk, de közös bennük, hogy szívünk megrendül, lelkünk megszomorodik, értelmünk zakatol, szavaink elfogynak.
A Mohács felé tartó magyar sereget a király és a hadvezér a Tolna-vármegyei Báta település határában megállított egy kis pihenőre, soraik rendezésére és egy imára.
Sorszerű volt, hogy a haditanács a Szent Vér kegyhelyen tanácskozott és imádkozott Krisztus Urunk segítségét kérve.
Sápadt és hallgatag volt a 20 éves király. Gyermekkora nem volt és már 10 éves korában reá zúdult népének addigi 500 éves krónikája.
Öregembernek érezte magát és annak minden bölcsességével búcsúzott szépséges feleségétől és álom hazájától.
Tomori Pál kalocsai érsek-hadvezér elemében volt. Nagy ívű beszédében rajzolta fel a közelgő csata forgatókönyvét, a magyarok okos taktikáját, a törökök sunyi kiszámíthatatlanságát.
Rövid imával zárta, amire reagálva némán intett a király, hogy rendezzék soraikat, mert indulniuk kell.
Ma már pontosan tudjuk, milyen történelmi fordulópontot jelentett e sorsdöntő csata országunk és népünk életében.
István, az első keresztyén vértanú a négymilliós mártírok oszlopából valóban minőségi kezdetet jelent e csodálatos üdvösség-hadrendben és ez minden bizonnyal isteni kiválasztás eredménye. Mert az anyagi-energetikai világban, ha hullámgyűrűket akarok kelteni egy tó vizének felszínén, bizonyos súlyú tárgyakat kell annak mélyébe vetnem. S a hullámgyűrűk a felszínen nem árulják el, hogy durva kavicsnak vagy gyémánt diadémnak bevetése okozta-é őket. De a szellemi-lelki-testi üdv-élet folyamában minden a mélyrétegek s a mélységek élet- és értékgazdagságától függ. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr pedig azt, ami a szívben van” (1Sámuel 16,7). És itt „jól csak a szívével lát az ember” (Saint-Exupéry). – István vértanú nemcsak lénye mélyéig Istentől áldott karizmatikus személyiség, hanem egyúttal állandó készenlétben Isten Országáért önmagát feláldozni kész élet is.
Kedves Testvérek! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 2. részének 25-32. versei Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 2. részének 29-30. versei:…
Erről a századosról csak annyit tudunk, amennyit mai igénkben olvasunk. Tiszt volt a római hadseregben, Krisztus keresztre feszítésének idején éppen Júdea tartományban szolgált. Ő vezette az az osztagot, amely a három elítélt keresztre feszítését végrehajtotta, s utána a vesztőhelyen őrséget állt. Miközben azonban ezt a munkát végezte, figyelte, szemlélte Őt. Hallotta szavait, látta szenvedését, és gondolkodni kezdett. Aki gondolkodik, azt már nem szorongatják előítéleteinek kötelékei. Gondolkodás közben kérdései támadtak. Miért volt olyan fontos, hogy ezt az embert keresztre feszítsék? Miért viselkedik így? Ilyet ez a százados még soha nem látott. Sok kivégzésnek volt már szemtanúja, össze tudta hasonlítani a részleteket, de hogy valaki így viselkedjen, ilyen még nem volt a praxisában. Ahogy az Istenhez imádkozott, ahogy kimondta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ahogy az ellenségeiért könyörgött: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Ahogy utolsó erejével is az édesanyjáról gondoskodott, és Jánosra bízta. Ahogyan szenvedett, ahogyan kilehelte a lelkét – ilyet még nem látott, ez példátlan volt. Így még nem halt meg kereszten senki!
Hitünk alaptétele és legfőbb titka az, hogy Jézus Krisztus az Istenember. Tökéletes Isten és tökéletes ember, mert az Atyával egylényegű. A Fiúisten emberi testet vett magára, és megjelent a látható világban, a térben és az időben, a történelemben, mint az a konkrét személy, akit a názáreti Jézusnak neveztek. Ezzel élete és halála meg volt pecsételve, mert ez a világ bűnös világ volt, hiszen Ő éppen azért jött. Kiderült, hogy ha az ember ördög, egész jól megél ebben a világban, de ha Isten: akkor meg kell halnia. Csak azt tette és mondta, amit Isten tett és mondott benne és általa, s íme, ott függ a kereszten. Körülötte tombol a bűn forgószele: elszabadult minden erő, ami az emberben bestiális vagy démoni. Ott kavarog az akkori egyházi és politikai hatalom, a nemzeti gőg és brutális elnyomás; a nép, a vének, az ifjak. Mindnyájan egyek egy vak szenvedélyben: ki kell dobni a világból azt az embert, aki olyan, mint Isten: szent, igaz, jó, tiszta, csupa segítség és csupa szeretet.