Napi ige és dicséret (2026. március 11.)

Ez az igazság szava, egy istenfélő ember bizonyságtétele, és így egyenértékű egy ígérettel. Amit az Úr tett és most tesz, azt tenni fogja, amíg a világ áll. Az Úr keblére ölel bárkit, aki őszinte bűnvallással közelít hozzá, sőt állandóan keresi azokat, akik vétkeik miatt szorult helyzetben vannak.

El merjük mi is mondani Jób vallomását? Nem vétkeztünk-e mindnyájan személy szerint, hogy el kellene mondanunk: „Vétkeztem”? Vétkeztem, szándékosan elferdítettem az igazságot? Vétkeztem és rájöttem, hogy semmi hasznom nem lett belőle, sőt az örök kárhozat fenyeget? Ha így van, siessünk ezzel az őszinte vallomással Istenhez! Ő nem kér ennél többet, de mi ennél kevesebbet nem tehetünk.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. március 10.)

Gondolatban járjuk csak végig még egyszer a Tízparancsolat mezejét. Figyeljük meg, hogy Istennek gondja volt arra, hogy az élet minden területére tanácsot adjon. Elmondta a törvényében, hogy mi a jó és mi a gonosz, mit kell cselekednem és mit nem szabad tennem. Mi olyan gyarló emberek vagyunk, hogy a törvény ismerete nélkül egyszerűen nem tudnánk, hogy mi a bűn. (Róma 7,7). Isten akaratát a törvényben fejezte ki és elmondta nekünk, hogy mit kíván tőlünk. Ezt a törvényt beírta a szívünkbe; lelkiismeretet mindenkinek adott az Isten. Mi nagyon sokszor tudjuk, mi a jó és a gonosz, de hogy biztos ismeretünk legyen a helyes útról, a keskeny útról, a szoros kapuról és arról, hogy hol kezdődik a Sátán birodalma s mikor esem fogságába, adta a törvényt, amellyel biztosan vezet földi zarándok utunkon.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. március 9.)

Jézusnak azok a szavai a legcsodálatosabbak, amelyekben magáról állít valamit. Megáll a sűrű, vak homályban, ahol senki sem tud tájékozódni, senki sem lát tovább egy arasznál és azt mondja: én vagyok a Világosság. Megjelenik célt tévesztett, bolyongó emberek között, akik nem tudják honnan jönnek és hová mennek, merre van az atyai hajlék és azt mondja: én vagyok az Út. Megszólal tudósok vitáján, ahol mindent megbizonyítottak és mindent megcáfoltak, s ahol az emberi ismeret relativitása egész sivárságában bontakozik ki és így szól: én vagyok az Igazság. Most pedig Lázár sírja felett látjuk, amint nézi, miképpen pusztítja el a mi ősi és legnagyobb ellenségünk, a Halál azt a drága embert, akit Jézus is megkönnyez s aztán világgá hirdeti: Én vagyok az Élet.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. március 7.)

Az ilyen irigykedés belső hozzáállás dolga. A szívben és az elmében bujkál, és a polgári rendtartás nem törődik vele, hacsak a felszínre nem tör lopás formájában. A lopás és az ilyen sóvárgó kívánság között ugyanolyan kapcsolat van, mint a házasságtörés és a szenvedélyes érzéki vágy, vagy az emberölés és az indulatosság között.

Meglepő, hogy mennyire modern mindaz, aminek a kívánását ez a parancs tiltja. Ma, amikor például olyan nagy a lakáshiány, bizony gyakran előfordul, hogy egyesek „elkívánva a szomszédét” nem a legtisztább módon jutnak hozzá ahhoz, amit mindenáron szeretnének megnyerni. A válóperes bíróságoknak sem lenne annyi dolguk, ha a férfiak nem sóvárognának társaik felesége után.

Continue Reading →

„Értitek, hogy mit tettem veletek?” (Szent János apostol ev. 13:12)

Jézus, a Mester élete példát adott a tanítványoknak, és ennek a példának az utánzása, továbbadása és megőrzése formálhatta a korai evangéliumi hagyományt.

„ÉRTITEK, HOGY MIT TETTEM VELETEK?” – „eipen autois, Ginoskete ti pepoinkahümin?”

Lehet-e egyáltalán érteni Istent? A Szentháromság titkos tanácsvégzését? A kezdeteteket, a folyamatokat, a végeket, a miérteket, a hogyanokat?
Lehet-e a napba nézni? Lehet-e a világegyetem csillagrendszereinek galaxis-halmazát érteni? Lehet-e a DNS molekulák kódjait megfejteni?
Letelepedni Michelangelo, Newton, Beethoven lábainál és megérteni őket! – Lehet-e?, pedig ők emberek voltak, és mégsem menne!
Letelepedni Munkácsy, Bolyai, Liszt lábainál és megérteni őket! – Lehet-e?, pedig ők emberek voltak, és mégsem menne!

„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.”
(Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének)

„Istenülő vágyaimba ki látott?”, – írja egy másik helyen a költő-géniusz Ady.
„A világban semmi olyan nem történik, ami a lelkünkben előtte meg nem történt volna”, – írja Nyírő József plébános, írófejedelem az Úz Bence c. könyvében.

SZENT URUNK LETELEPSZIK A TANÍTVÁNYAI KÖZÖTT, ÉS MEGMAGYARÁZZA AZ ÁLTALA ELVÉGZETT SZERTARTÁS ÉRTELMÉT

Continue Reading →