Egy nagy igehirdető egyszer azt mondta, hogy gyakoroljuk az egyedüllétet, már csak azért is, hogy ránk ne törjön a magányosság.
Szent Urunk mindenkinél magányosabb volt, mikor elérkezett áldott életének kereszten és sírban végződő megváltói nagyhete.
Virágvasárnap a százezres zarándoksereg tömege ünnepelte a Jeruzsálembe szamárháton bevonuló Krisztus Királyt. Nem az öröm, hanem a fájdalom, pusztulás és az eljövendő szétszórattatás tragédiáját siratta el.
Mit gondolhatott és érezhetett Boldogságos Szűz Mária?, – mikor repeső örömmel1 Szent Józseffel a Gyermeket bemutatni a templomba, és az agg Simeon az alábbi igékkel áldotta meg őket: „Íme, ez sokak elesésére és felemelkedésére rendeltetett Izraelben, és jelül, melynek ellene mondanak, – a te lelkedet is éles kard járja majd át, – hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.”
Mint egy őrváltásnyi idő, mint a gondolat, mint a tegnapi nap úgy röpült el a Szent Atya által kirendelt 33 esztendő ezen a földön.
Az ő Szent Fia király? Ő csak azt látta mindig, hogy a szegénység ismerte és szerette Jézust. Nem felejtette tanításait, gyógyításait, csodatételeit. Tanítványai is egyszerű kétkezi emberek voltak. Munkájuk után ették kenyerüket.
Csíkszereda felé igyekeztünk 2005. augusztus 3. napján, hogy életünkben még egyszer láthassuk és hallhassuk a legendás Illés zenekart, mikor 40 év után először és utoljára felléphetett szeretett népe előtt. „Azért imádkozom, – mondotta Szörényi Levente, – hogy mikor kilépünk 150.000 ünneplő székely testvérem elé, el ne sírjam magam, hogy fogok így énekelni?”
Máréfalva Székelyudvarhely előtt lévő sok nyomorúságot megélt kis falú, hol nagyon keserves munkával teremtik elő a mindennapit a sovány földeken
Vége lehetett volna a világnak, csak ragaszkodtunk a viszonylagos rendhez, féltünk az ismeretlentől, nem hittünk egy jobb világ felépítésének lehetőségében!
A régiek (a jelenkori szenzációhajhász, megélhetési jósok szóra sem érdemesek!) üzentek nekünk. A rendelkezésre álló eszközeikkel megírták, mikor, hogyan, és mi lesz azután! De a koruk nyelvezete, gondolkodás módja nem a ma emberének nyelvezete.
„Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk” – A szörnyű tatárdúlást követően 1242-ben az akkor 42 éves Boldog Özséb elismeréssel szemlélte a IV. Béla Árpád-házi királyunk által szervezett második honfoglalást, az ország újjáépítését. Domonkosok és ferencesek jártak élen az imádság életes példájával, a munka testet-lelket gyötrő fáradalmával. Özséb nem csatlakozott hozzájuk, hanem ezt mondta: Még több kell! Példaadás, engesztelés, vezeklés. Elindult a Pilisbe, hogy az erdőben élő remetéket maga köré gyűjtse.